Ország-világ

2021.08.25. 07:35

Véletlenül egy iszlamistát is kimentettek Kabulból a britek

Az említett személy szerepelt a nemzeti repüléstilalmi listán.

Egy terrorizmussal vádolt személy is rajta volt a brit Királyi Légierő Afganisztánból Nagy-Britanniába tartó repülőgépén – számolt be róla a brit Daily Mail című lap. Úgy tudni, az említett személy szerepelt a nemzeti repüléstilalmi listán, amelyet Nagy-Britannia a 2015-ös terrorizmus elleni és biztonsági törvény alapján állított össze, azért, hogy egyes személyek, köztük ismert terroristák, komoly bűnözők és szankciók hatálya alá tartozó személyek ne utazhassanak be az Egyesült Királyságba.

Az említett – a kormány által nem azonosított – személyt azonban a brit evakuálási program keretében szállították Birminghambe, tehát brit katonai géppel érte el az Egyesült Királyság földjét – írta meg a Magyar Nemzet.

A Sky News szerint a tisztviselőket „egyik napról a másikra” riasztották, miután az említett egyén elérte az Egyesült Királyság területét. A kormány nem közölte, hogy az illetőt őrizetbe vették-e. Sajtóinformációk további négy hasonló iszlamista beutazási kísérletéről is szólnak, akik szerepelnek a repülési tilalmi listán, de úgy tudni, esetükben már Afganisztánban sikerült megakadályozni a beutazást.

Sajtóértesülések szerint ha kiderülne, hogy valódi fenyegetést jelentenének, akkor sem tudnák őket visszatoloncolni Afganisztánba, mert minden járatot felfüggesztettek.

A Daily Mail ugyanakkor arra is kitért: a belügyminisztérium későbbi tájékoztatása szerint a további ellenőrzések azt mutatták, hogy a fentebb említett személy nem tekinthető fenyegetésnek az Egyesült Királyság számára.

Ennek ellenére az eset aggályokat vetett fel a légi szállítás biztonságával kapcsolatban: James Heappey, a brit fegyveres erők minisztere arra figyelmeztetett: a feltételezett szélsőségesek az Afganisztánból történő kaotikus evakuálást próbálják felhasználni Nagy-Britanniába való utazáshoz. Mint fogalmazott, „többen

megpróbálják kihasználni ezt a folyamatot, hogy bejussanak az Egyesült Királyságba, hogy kárt okozzanak nekünk”.

Hozzátette: „Fennáll a valódi veszélye az öngyilkos merényleteknek vagy más fenyegetéseknek és támadásoknak.” A Daily Mail szerint nagyjából hat-hétezerre tehető azok száma, akiket Nagy-Britannia szeretne kimenteni az afgán fővárosból. A Magyar Nemzet korábbi cikkében arról írt, hogy a tálibok hatalomátvételével összefüggésben számos szakértő arra figyelmeztet, hogy nemcsak a közvetlen térség, de Európa is veszélyben lehet a terrorcsoportok fokozódó aktivitása miatt.

De nem csak Nagy-Britannia repülési listáján akadtak fenn gyanús személyek: néhány nappal ezelőtt a Franciaország repülési tilalmi listáján szereplő öt személynek sikerült Afganisztánból Franciaországba utaznia. Gerald Darmanin belügyminiszter úgy tájékoztatott, hogy ezeket az embereket felügyelet alá helyezték, ugyanis a francia hatóságok gyanúja szerint a tálibokhoz köthető személyekről van szó.

„A kormánynak meg kell magyaráznia a franciáknak, mi akadályozza meg, hogy ezeket az egyéneket sürgősen kiutasítsák”

– reagált a Twitteren Xavier Bertrand, a jobboldali elnökjelölt. „A törvénynek kell alkalmazkodnia a biztonságunk igényeihez, nem fordítva.”

Franciaország befogadási kötelessége háttérbe szorul akkor, amikor a franciák biztonsága veszélyben van

– tweetelt Marine Le Pen szélsőjobboldali elnökjelölt. A francia műveletek megkezdése óta csaknem száz franciát és több mint ezer afgánt evakuáltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában