Gyurcsányék történelemhamisítása már tizenöt éve tart

Bár a 2006 őszén kiszivárgott őszödi beszédben maga Gyurcsány leplezte le a kormánya hazugságait és dilettantizmusát, az egykori szocialista miniszterelnök és köre mégis 15 éve próbálkozik, hogy az ellentétébe fordítsa az erősen kritikus közvélekedést az ominózus szónoklatról. Például a beszéd manipulált verzióját a DK kampányában is felhasználták, s egyebek mellett „igazságbeszédként” igyekeznek feltüntetni a felvételen hallható kijelentéseket, bagatellizálva a bevallott súlyos kudarcokat. Gyurcsány önmagát pedig áldozatként állítja be, akit a párttársai intrikája akadályozott meg abban, hogy visszaadja a baloldal hitét.

Gyurcsány Ferenc a kezdetektől fogva igyekezett elterelni a figyelmet az őszödi beszéd botrányos elemeiről (például azokról, amelyekben a saját hazáját gyalázta, illetve amelyek arról szóltak, hogy a kabinetje és a pártja hogyan tévesztette meg a szavazókat), sőt még politikai tőkét is próbált kovácsolni a közfelháborodást keltő és zavargásokat okozó szónoklatból. Gyurcsány még a 2006-os évben, a Népszabadságnak adott interjúban azzal az – azóta szállóigévé vált – magyarázattal állt elő, hogy

nem hazudott, csak éppen nem bontotta ki az igazság minden részletét.

Az őszödi beszéd kiszivárgását követő másik nyilatkozatában pedig már arról beszélt, hogy valójában csak a szocialistákat akarta kirántani a magyar politikai elitet jellemző hazugság csapdájából. Az MSZP-s kormányfő a Független Hírügynökségnek akkoriban úgy fogalmazott, hogy a felvételen nagyjából ugyanarról beszélt, amiről már korábban is, a nyilvánosság előtt. A trágár szavak használatát egyszerűen azzal magyarázta, hogy van, amikor az embert elkapja a hév.

Az áldozat szerepében

Ugyancsak a Népszabadság hasábjain, az ominózus szónoklat elhangzásának első évfordulóján, 2007 májusában Gyurcsány Ferenc elképesztő módon „a rendszerváltás óta elmondott legszenvedélyesebb igazságbeszédként” aposztrofálta az őszödi beszédet, és azon sajnálkozott, hogy nem nyilvánosan mondta el azt. A szocialista miniszterelnök a felelősséget az akkor ellenzékben lévő Fideszre igyekezett hárítani, amelynek szerinte „az elmúlt évben majdnem sikerült politikai poklot csinálnia az országból”. Mindezt néhány évvel később azzal tetézte Gyurcsány, hogy immár bukott miniszterelnökként, a 2010-ben tartott évértékelő beszédén CD-re másolva osztogatta az őszödi beszéd kópiáit a követőinek.

Nem sokkal később már áldozatként próbálta feltüntetni magát Gyurcsány, arról panaszkodva, hogy mit érzett azokban az időkben, amikor „házukat dühös tüntetők vették körbe”.

A blogjában azt is állította, hogy 2006-ban a Köztársasági Őrezred tagjai még a gyermekeinek is golyóálló mellényeket hoztak. „Ültünk a nappaliban, és hallgattuk, ahogy az ablakunk alatt összegyűlt pár száz fős feldühödött tömeg felajzva üvölti: hazaáruló, hazaáruló! Néztem a gyerekeimet, vajon mennyit értenek abból, ami velünk történik. (…) 2006 őszén golyóálló mellényeket hoztak a gyerekeknek is, hátha szükség lesz rá. Az volt a mélypont” – fogalmazott a bukott baloldali kormányfő.

Megélhetési politikusok

A 2006 óta eltelt időben Gyurcsány a különböző szónoklataiban is tett hivatkozásokat az őszödi beszéd egyes elemeire, az eredetileg elhangzottól eltérő színben tüntetve fel azokat – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet cikke. Egy 2013-as fórumán például azt hangoztatta, hogy ő és párttársai hivatástudatból léptek politikusi pályára, és nem azért, „mert autófényezőnek már sz…r lenni”, ám az őszödi beszédben éppen arról beszélt, hogy az MSZP-ben többen a mindennapi megélhetésüket remélték a politikától, s a hatalomból kibukva például az említett szakmunkához kellene visszatérniük.

Szintén 2013-ban, a Népszabadságnak nyilatkozva Gyurcsány úgy fogalmazott: „Egyenes beszédnek szántam. (…) Arról, hogy mi a dolga tizenhat év után a magyar politikának. (…) De talán én is elrontottam.” Ám az első ránézésre önkritikának tűnő kijelentés nem az őszödi beszéd tartalmára vonatkozott, hanem az akkor már a DK-t elnöklő politikus

azt sajnálta, hogy nem korábban, a miniszterelnöksége első napján mondta el azt.

Figyelemre méltó, hogy még egyes baloldali elemzők is rámutattak Gyurcsány narratívájának visszásságaira. Például Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője 2013-ban azt nyilatkozta a Népszabadságnak: „Vélhetőleg Gyurcsány Ferenc értelmezése áll a legtávolabb a választók zömének Őszöd-élményétől.”

Szerinte a politika morális megújulásának üzenetét elhomályosítja annak – egyébként zárt körben történt – beismerése, hogy 2006-ban valódi kormányzati teljesítmény nélkül, hazugságokon alapuló kampánnyal nyerte meg a választásokat. – Különösen azért, mert az ott elmondottakat nem hitelesítette utóbb olyan kormányzati teljesítmény, amelyre a választók jó szívvel emlékeznének vissza.

A beszédet valószínűleg semmiféle értelmezési küzdelemben nem lehet már tisztára mosni

– fogalmazott akkor Filippov.

DK-s kampány Őszöddel

Gyurcsány az őszödi beszéd tizedik évfordulójára több rövid Facebook-videóval készült, amelyekben ismét áldozatként próbálta beállítani magát, illetve a kormányt támadta. A DK-elnök azt hangoztatta, hogy 2006-ban elárulták a párttársai, pedig olyan országot akart építeni, mint Ausztria. „Az az igazság, hogy nincsen sok választásunk. Azért nincsen, mert elárultak. Nem egyszer, kétszer” – fogalmazott, az őszödi beszéd egyes fordulatait parafrazálva.

A 2018-as országgyűlési képviselő-választás előtt már a DK kampányának szerves része volt az őszödi tematika. Gyurcsány az egyik facebookos kisfilmjében azt hirdette, hogy az őszödi beszéd aktuálisabb, mint valaha, s hogy pusztán az a szándék vezérelte, hogy visszaadja a baloldal hitét. Pikáns adalék, hogy

a HVG megfigyelése szerint a beszédet manipulálták Gyurcsányék.

„Az lendületesebb, mint az eddig tisztázatlan módon kikerült hangfelvétel. (...) Biztos, ami biztos alapon a »k…rva országot« kivágták belőle” – írta akkor a baloldali szellemiségű portál.

A DK elnöke kioktat

Szintén figyelemre méltó, hogy bár az MTV-székház ostromaként elhíresült 2006-os eseményt éppen a Gyurcsány-kormánynak az őszödi beszédből kitudódott hazugságai ellen kialakult felháborodás váltotta ki, a DK-elnök még ebből is politikai tőkét próbált kovácsolni, és az összecsapás napjára – 2018. szeptember 18-ra – hirdetett „Orbán diktatúrája elleni” tüntetést a Parlament elé.

Felbátorodva a baloldal vártnál jobb szereplésén a 2019-es önkormányzati választáson, Gyurcsány Ferenc ugyanazon esztendő októberében már kifejezetten kioktató hangnemben értekezett az őszödi beszédről.

Az értelmesebbje érti a beszédnek lényegét. Érti, hogy képes vagyok szembefordulni akár a sajátjaim egy részével is – magyarázta egy rendezvényen, ahol korrupcióellenesnek is nevezte az őszödi beszédet, amellyel szerinte szembe ment a hozzá közel állók egy részének elfogadhatatlan erkölcsével és kultúrájával.

Dobrev történelemhamisítása

Idén májusban, az őszödi beszéd elhangzásának 15. évfordulóján Gyurcsány már hallgatott az ominózus szónoklatról a közösségi médiaoldalán, aminek az az egyik lehetséges oka, hogy a közös listán induló baloldal több szereplője számára neuralgikus pont a rossz emlékű beszéd, és a DK-elnök csak tovább mélyítené a szivárványkoalíción belüli repedéseket, ha önmagát dicsérve emlékezne meg arról.

Érdekesség, hogy Gyurcsány felesége, Dobrev Klára egy meglehetősen meggondolatlannak tűnő kijelentést tett a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban a beszéd 15. évfordulója környékén.

Egy YouTube-influenszer műsorában ugyanis azt a valótlanságot mondta – széles körű felháborodást kiváltva ezzel –, hogy a 2006-os októberi rendőrattak során több egyenruhás sérült meg súlyosan, mint tüntető.

Az sem lehet véletlen, hogy a DK a budapesti előválasztási nagyrendezvényét ma délután tartja, 15 évvel az őszödi hazugságbeszéd nyilvánosságra kerülése után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában