800 éves

2022.01.18. 18:58

Az Aranybulla önmagán és korszakán túlmutató válasz volt az adott kor kihívásaira

Az Aranybulla önmagán és korszakán túlmutató válasz volt az adott kor kihívásaira – jelentette ki az igazságügyi miniszter a 800 éves Aranybulla tiszteletére indított emlékév keddi megnyitóján, Székesfehérváron.

Varga Judit a városházán tartott díszközgyűlésen ünnepi beszédében kiemelte, minden történelmi korszaknak megvoltak a maga kihívásai, a maga válságai, s ezekre a kihívásokra rendre megszülettek és születnek ma is az adott korban élők válaszai.

Mint hozzátette, előfordul, hogy a válasz nem lesz sikeres és csak újabb problémát idéz elő, és van, amikor olyan önmagán túlmutató megoldás születik, amely hozzájárul egy-egy nemzet alkotmányos fejlődéséhez, identitása továbbmélyítéséhez, mint a kereken 800 éves, az 1222-es székesfehérvári országgyűlésen kiadott Aranybulla esetében is.

A tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy az Aranybulla rögzítette a magyar nemesség kiváltságait, a bárók és szerviensek jogait. Jelentősége mások mellett abban is rejlik, hogy ez az első olyan arany függőpecséttel ellátott dekrétum, amely nemcsak magán kiváltságokat, hanem egész közösségeket érintő előírásokat is tartalmazott – fűzte hozzá.

Varga Judit hangsúlyozta, hogy az Aranybulla hazai és nemzetközi jelentősége kétségtelen, magyar és külföldi jogtudósok, jogtörténészek is gyakorta vetik össze a csupán hét évvel korábban megszületett angol Magna Charta Libertatummal.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester arról beszélt, hogy büszkeség e város polgárának lenni, kötődni a nemzet történelméhez, különösen akkor, amikor arra a korszakra emlékeznek, amely nemcsak Székesfehérvár, hanem a nemzet történelme szempontjából is meghatározó.

A polgármester kiemelte, az emlékév célja a közösség további erősítése, az emberek megszólítása. Jelezte, hogy az Aranybulla emlékmű környezete a kormány támogatásával megújul és Szent György napja környékén – amikor a hagyományok szerint az Aranybullát kibocsátották – a közösség számára átadják.

Szabados György történész, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont munkatársa előadásában kifejtette: az Aranybulla hét példányban készült, többször átírták, azonban egyetlen eredeti példánya sem maradt fenn, hiteles szövegét mégis ismerhetjük. Mint mondta, az Aranybulla nem tekinthető alkotmánynak, hiszen inkább a nemesi jogok alapjává vált, de mindenképpen áthatja az alkotmányos szellem.

Az Aranybulla fehérvári kiadásának 800. évfordulója alkalmából egész évet átfogó programsorozattal készül Székesfehérvár önkormányzata, ezzel tisztelegve a város történelmi és közjogi szerepét elismerő egykori esemény előtt.

Borítókép: Ünnepi közgyűlés keretében nyitották meg az Aranybulla Emlékévet: Varga Judit igazságügyi miniszter, Cser-Palkovics András polgármester Székesfehérváron 2022. január 18-án / Fejér megyei Hírlap / Nagy Norbert

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában