Járvány

2022.01.02. 10:03

Franciaország módosítja a karanténkövetelményeket

Módosítja a koronavírussal fertőzött emberekre vonatkozó karanténkövetelményeket a francia kormány, annak ellenére, hogy minden eddiginél magasabb számú új megbetegedést regisztráltak – jelentette be Olivier Veran egészségügyi miniszter a Le Journal du Dimanche című vasárnapi újságban.

Veran a lapnak elmondta, hogy hétfőtől a vírussal fertőzött, teljesen beoltott embereknek csak hét napig kell izolálniuk magukat, a karantén hossza pedig öt napra csökkenhet azoknál, akiknél negatív a teszteredmény.

Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy a nem beoltottaknak tíz napig kellene karanténban maradniuk, és elkülönítési idejüket ugyanilyen feltételek mellett hét napra lehetne lerövidíteni.

Veran szerint a karanténidőszakok lerövidítése segít megvédeni a gazdaságot és a társadalmat a súlyos zavaroktól, mivel a fertőzőképesebb omikron variáns miatt tovább emelkedik a megbetegedések száma.

Szombaton Franciaország 219 ezer új vírusfertőzést jelentett. A százezer főre jutó új esetek hétnapos előfordulási aránya legutóbb 1456 volt.

Franciaországban ahhoz, hogy valakit teljes mértékben védettnek tekintsenek, a második védőoltást követően legkésőbb hét hónappal meg kell kapnia az emlékeztető oltást is.

Az egészségügyi miniszter bejelentette azt is, hogy ez az időszak február 15-étől négy hónapra rövidül.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában