Mi lesz az árstop után?

2022.02.23. 06:07

A baloldal által ígért áfacsökkentés nem fékezi meg a drágulást

A jövedelmeknek az áraknál nagyobb mértékű emelésével kerülhető el a lakosság terheinek növekedése az árstop kivezetését követően. A baloldal által ígért áfacsökkentés nem fékezi meg a drágulást, ráadásul a legtöbb termék áfája most is öt százalék. Az áfabevétel kiesését az emberek fizetéséből tudná pótolni a baloldal, amelyet nem csak alapvető élelmiszerekre fordítanak a családok.

Világszerte komoly fejtörést okoz a döntéshozóknak a fogyasztói árak emelkedése. A magyar kormány árszabályozással védi az embereket a megugró kiadásoktól. Ezt a lépést ugyanakkor rendszeresen bírálja a baloldal, amelynek politikusai az áfacsökkentés ígéretével kampányolnak. Ez az ötlet ugyanakkor mindenképp az árak emelkedéséhez, így a családok kiadásának megugrásához vezetne.

A hatósági árszabályozás alá eső élelmiszerek, vagyis 

  • a csirkemell,
  • a csirke far-hát,
  • a tartós tej,
  • a kristálycukor,
  • az étolaj
  • és a liszt beavatkozás nélkül átlagosan 15-20 százalékkal lenne drágább, mint most.

Egy kilogramm csirkemellért akár már kétezer forintot is elkérnének a kereskedők. 

A csirkemell, a far-hát és a tej áfakulcsát a kormány már évekkel ezelőtt öt százalékra csökkentette. Ez tehát azt jelenti, ha az árstop megszűnne – hiába az ötszázalékos áfa –, hirtelen 400-500 forinttal drágulna meg a csirkemell, az áremelkedés ráadásul folytatódna. 

A baloldal tehát nem mond igazat, amikor árcsökkenést ígér. Az általános forgalmi adó szabályozása az Európai Unió hatáskörébe tartozik. Az uniós áfaszabályok pedig világosan kimondják, nem lehetnek az élelmiszerek áfamentesek – hangsúlyozza a Magyar Nemzet.

A 27 százalékos áfa alá tartozó három, árstoppal érintett élelmiszer közül csak az étolajnál lenne érzékelhető a kedvezményes áfa bevezetése. Ha az étolaj áfakulcsa öt százalékra csökkenne, ezzel egy időben megszűnne a szabályozott ár, a fogyasztó szinte pontosan ugyanannyit fizetne, mint most. Átmenetileg, mivel a piaci árak emelkedése tovább folytatódik. 

Vagyis az áfacsökkentés nem véd a további drágulástól, ellenben a költségvetés jelentős bevételtől esne el.

Ezt a kiesést a baloldal vélhetően a munkát terhelő adók emelésével kompenzálná, hasonlóan a 2010 előtti gyakorlathoz. Ez a lépés alacsonyabb nettó fizetésekhez vezetne, vagyis a vásárlóerő csökkenne. Pedig a jövedelmi helyzet az elmúlt tizenkét évben jelentősen javult, ez teszi lehetővé, hogy mindenből többet tudunk ma vásárolni, mint 2010-ben, nem csak az alapvető élelmiszerekből. A KSH adataiból számolva 

egy alacsony jövedelmű, minimálbért kereső munkavállaló 2022-ben mintegy 120 kilogrammal több paprikát és paradicsomot, valamint 73 kilóval több csirkemellet és több mint kétszer annyi felvágottat tud megvenni havonta, mint 2010-ben. A minimálbéresek ma 2,5-szer többet tudnak fűteni, csaknem kétszer annyi benzinre telik, vagyis nemcsak az alapvető élelmiszerekre futja a fizetésükből.

A szakértők egybehangzó előrejelzése márpedig azt mutatja, hogy a bérek jelentősebben nőnek idén is, mint az árak. Ez pedig hosszabb távon lehetővé teszi a nagyobb bevásárlást, emelkedő keresetüket ráadásul másra is elkölthetik a családok, nem csak alapvető élelmiszerekre.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában