A befektetők bizalma nem bicsaklott meg

2022.03.07. 17:20

A forint ellen spekuláció zajlik

– A magyar forint a brüsszeli szankciók áldozata, ezek a korlátozások már most komoly veszteséget okoznak a magyar gazdaságnak – mondta Nagy Márton egy hétfői háttérbeszélgetésen. A miniszterelnök gazdasági főtanácsadója kijelentette, hogy a forintra és a magyar emberekre a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy lebegtetik a szankciók kiterjesztését az energiaszektorra. Mindebből az következik Nagy Márton szerint, hogy aki a szankciók kiterjesztését kéri, az a magyar emberekkel akarja megfizettetni a háború árát.

Ilyen lépést a magyar kormány semmilyen nemzetközi fórumon nem fog támogatni. Nagy Márton leszögezte azt is, hogy

a külföldi kézben lévő kötvényállomány nem csökkent, ez is mutatja azt, hogy a forint ellen spekuláció zajlik, hiszen a befektetők bizalma nem bicsaklott meg.

Az orosz–ukrán háború miatt hozott és hozandó szankciók kapcsán határozottan látni, hogy az ezek okozta bizonytalanság miatt létrejött törékeny pénzpiaci helyzetben a kormány a Magyar Nemzeti Bankkal szorosan együttműködve, koordinálva figyeli az eseményeket, és minden rendelkezésre álló eszközt aktivál. A múlt heti kamatemelés már ennek a folyamatnak a része volt, és sejthető, hogy a kormány és az MNB olyan akcióterv megalkotásában gondolkodik, amellyel adott esetben ki lehet védeni a további negatív hatásokat.

A forint árfolyama nem tükrözi a gazdasági fundamentumokat. A Nyugaton Oroszország ellen hozott szankciók azonban visszaütnek, és jelenleg éppen ennek elszenvedői vagyunk.

Ilyen az orosz bankok SWIFT-rendszerről való letiltása, az orosz jegybank devizatartalékának zárolása, az orosz magánemberek külföldi vagyonának zárolása, illetve több orosz termelőcég szankciós listára helyezése. Emellett rengeteg cég vonul ki Oroszországból, mindegy presztízskérdés gyanánt, ami jelentősen megváltoztatja a nemzetközi kereskedelmi és gazdasági helyzetet. Mindez pedig az egész régiónk pénzpiacait befolyásolja, látható, hogy a lengyel zloty, a cseh korona is a forinttal azonos mértékben gyengül.

A Nagy Márton által hangsúlyozott energiabiztonsági kérdésről is tudni lehet, hogy Magyarországon ennek garantálása gazdasági szempontból is elsődleges. Több alkalommal elhangzott, hogy a magyar kormány a végsőkig kitart amellett, hogy nem lehetnek ezt veszélyeztető szankciók, amelyek tovább hatnak a gazdaságra és a forint árfolyamára is. A kormány tehát úgy harcol, hogy nem engedi az energiakrízis kialakulását. Egy olyan javaslatot, amelyet az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság tett – az előbbi az orosz olajtól, az utóbbi a gáztól függetlenedne – nemcsak a magyar kormány, hanem más európai államok sem engedhetnek meg maguknak. Nem véletlen, hogy a fenti bejelentéseket nem követték nemzetközi támogató nyilatkozatok, hiszen Európa gázellátásának negyven százaléka, fele orosz forrásból származik. Hasonló a helyzet az olajjal.

Egyértelmű, hogy minél tovább tart a háború, annál tovább marad az energetikai szankciók kérdése az asztalon.

A háború végeztével a már meghozott korlátozások ugyan jó eséllyel fennmaradnak, de abból a szempontból is megkönnyebbülést jelentene a harcok befejezése, hogy az energiakérdések kikerülnének a veszélyzónából – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Borítókép: Nagy Márton (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában