Folynak a tárgyalások

2022.06.17. 13:54

Navracsics Tibor: az Európai Bizottság nyitott a kérdéses ügyek rendezésére

Van esély arra, hogy a felek az év végéig megállapodást kössenek, és megérkezzenek az első uniós források.

Az Európai Bizottság nyitott a kérdéses ügyek rendezésére, a tárgyalások két síkon haladnak, egyrészt az operatív programok finanszírozását lehetővé tevő partnerségi megállapodás megkötésével, másrészt pedig a koronavírus-járvány gazdasági hatásait ellensúlyozni kívánó helyreállítási alappal kapcsolatban - tájékoztatta Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter pénteken Brüsszelben az MTI-t.

A miniszter elmondta: brüsszeli látogatásának az volt a célja, hogy felvegye a kapcsolatot a bizottság illetékes tisztségviselőivel. Mint mondta, mindkét ügyben van esély arra, hogy a felek az év végéig megállapodást kössenek, és megérkezzenek az első uniós források.

Elmondta, az operatív programokra vonatkozóan a tárgyalások szakértői szinten is jól haladnak, a helyreállítási alap terén - ami informálisan összefüggésben van a jogállamisági kondicionalitási mechanizmussal - a magyar kormány mindig is készen állt a kompromisszumra.

Hozzátette, hogy ezen a téren "a bizottság esetében vannak olyan elvárások ahol tisztázni kell, hogy egészen pontosan mire gondolnak".

Navracsics Tibor elmondta, hogy a közbeszerzések és a korrupció kapcsán több esetben arról van szó, hogy a statisztikai adatok nem egyeznek, ezeket kell összehangolni. Példaként említette, hogy a testület korábban kifogásolta, hogy a közbeszerzési eljárásoknál túl nagy az aránya azoknak az eseteknek ahol csak egy ajánlattévő van. "A mi adatink szerint viszont ez a szám az uniós átlag körül van, vagy adott esetekben alatta" - jelentette ki. Hozzátette: a kormány jogszabály-változtatást tervez annak érdekében, hogy ezt az arányt még lejjebb lehessen szorítani.

A miniszter arra is kitért, hogy a korrupciós bűncselekményeknél vannak olyan területek, amelyekről a bizottság úgy gondolja, hogy külön kéne szabályozni, pedig ezeket már más tényállások alapján büntetik. Közölte, az egyik uniós tisztségviselő azt szorgalmazza, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, míg maga a főügyész, Laura Codruta Kövesi nemrég arról beszélt, hogy kiválóan működik együtt a magyar hatóságokkal.

Navracsics Tibor azt is elmondta, hogy a bizottsággal történő megbeszélései során "kifejezetten politikai feltételekkel nem találkozott", de politikai világnézettől függően vannak együttműködőbb és kevésbé együttműködő biztosok.

Borítókép: Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter beszédet mond az új kormánybiztosok bemutatásán Budapesten 2022. május 30-án. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában