Jó hír

2022.07.04. 06:47

Hamarosan érkezik a megemelt nyugdíj

Hamarosan utalják, illetve kézbesítik az emelt összegű nyugdíjat. A kormány a háborús infláció miatt döntött úgy, hogy a januári 5 után júliusban újabb 3,9 százalékkal emeli meg a nyugdíjakat. A több pénz januárig visszamenőleg jár és a 13. havi nyugdíjat is érinti. Így aki átlagnyugdíjat kap, csaknem 50 ezer forinttal több pénzhez jut most, mint júniusban – hangzott el az M1 Híradójában.

Februárban több mint tíz év után, újra megkaphatták a 13. havi nyugdíjukat az idősek, és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők. Azt megelőzően, év elején már öt százalékkal növelték a nyugdíjakat. Azért ennyivel mert, amikor erről döntöttek, ekkora mértékű inflációval számolt a kormány 2022-re - számol be róla a Hirado.hu.

Csakhogy február 24-én kitört az orosz–ukrán háború, a vártnál jobban kezdtek emelkedni az árak, nem csak nálunk, hanem a világban szinte mindenütt. Ezért a kormány úgy döntött, hogy január után júliusban megemeli az ellátás összegét.

További 3,9 százalékos nyugdíjemelés lesz július elejétől

– jelentette be április végén Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki hangsúlyozta:

a kormány kiemelt feladatának tekinti, hogy gondoskodjék a nyugdíjak értékállóságáról.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 

mintegy 2,5 millióan összesen 184 milliárd forint plusz pénzt kapnak a következő napokban.

A szakértő szerint, mivel az emelés januárig visszamenőleg, tehát az elmúlt hat hónapra is jár, és már a 13. havi ellátást is érinti, így, aki átlagnyugdíjat kap, az júliusban az emelt összegű, 167 ezer forintos juttatás mellett még 42 ezer forint plusz pénzhez is hozzájut.

Novemberben újabb emelés várható, hiszen az év eleji 5, illetve a mostani 3,9, azaz összesen 8,9 százalékos emelésnél nagyobb lesz az idei infláció mértéke.

A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban újból megerősítette, hogy a kormány továbbra is Magyarország és a magyar emberek érdekeit tartja a legfontosabbnak.

Az emelt összegű nyugdíjat az eddigieknek megfelelően 12-én utalja a kincstár. Aki postai úton kapja meg a pénzt, annak a szokásos naptári napon viszi ki a postás.

Borítókép: illusztráció/MTI/Balogh Zoltán

Címkék#nyugdíj

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában