Tart a nyomozás

2022.07.05. 18:29

Román ügyészség a kidobott erdélyi levélszavazat-provokációról: az egészet a baloldali sajtó számára rendezhették meg

A Parászka Boróka baloldali aktivistához és a Telex csalásához kapcsolódó botrány újabb fejezete.

Még zajlik a nyomozás az erdélyi, Marosvásárhely melletti Jedd település határában található illegális szeméttelepen kidobott, részben megégetett levélszavazatok ügyében, de a Maros megyei ügyészség feltételezése szerint a sajtó számára megrendezett színjátékról van szó – írja a Krónika.ro kolozsvári magyar hírportál a baloldali Népszavára és a román ügyészségre hivatkozva.

Mircea Galina, a Maros megyei ügyészség szóvivője a baloldali Népszavának megerősítette azt a korábban napvilágot látott sajtóinformációt, miszerint tizenhárom kitöltött szavazólapról és néhány üres borítékról van szó.

Mint mondta, az eddigi vizsgálatok nem vezettek eredményre, mivel a helyszínen nincsenek térfigyelő kamerák, a részben megégetett, tönkretett papírok rendkívül szennyezettek voltak, ujjlenyomatokat sem találtak rajtuk. A sérült maradványokat tovább küldték Bukarestbe biokriminalisztikai vizsgálatokra. 

Mircea Galina elmondása szerint a szavazólapok és borítékok Maros és Hargita megye területéről bárhonnan származhattak. Úgy tűnik, nem érvényes szavazatokról van szó, az azonosító adatok hiányosak. 

Feltételezhetően postaládákból kiszedett levélcsomagokat töltöttek ki, majd semmisítettek meg, üres, kidobott borítékokat gyűjtöttek össze, az egészet a sajtó számára rendezték meg.

Hogy ki áll a történtek mögött, ki vagy kik voltak a rendezők, arra talán a biokriminalisztikai vizsgálat segít választ adni

 – nyilatkozta a román ügyészségi szóvivő.

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt

a Marosvásárhely mellett talált félig elégetett levélszavazatos botrány egyik kulcsszereplője Parászka Boróka baloldali aktivista és újságírónő, a Marosvásárhelyi Rádió, illetve több magyarországi baloldali lap (HVG, Magyar Narancs, 168 Óra) munkatársa. 

„Egész véletlenül" Parászka Boróka lakásától néhány kilométerre találta meg a punctul.ro hírportál Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt marosvásárhelyi sajtóreggelijén résztvevő román újságírója a 13, azonosítóval nem rendelkező, tehát érvénytelen levélszavazatot, amiből a régi indexesek új blogja, a Telex.hu botrányt próbált kreálni. Magyarul: csalni.

Elég hamar kiderült, hogy 

a március 31-én publikált Telex-cikket már február 1-jén elkészíthették.

A Székely Nemzeti Tanács elnökének, Izsák Balázsnak a véleménye szerint tulajdonképpen egy 14 évvel ezelőtti álbotrányt ismételtek meg a provokátorok, ráadásul pontosan ugyanott, Marosvásárhely és Jedd között. Akkor azt a hamis látszatot igyekeztek kelteni a félig elégetett levélszavazatokkal a megrendelők, hogy a székelyföldi magyarok nem támogatják Székelyföld autonómiáját. Izsák szerint 

a két botrány megrendelői ugyanazok.

Az esetre rögtön „rárepült" a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal, amely a levélszavazatok megsemmisítését követelte, eredménytelenül. 

A Fidesz és az RMDSZ már akkor is provokációt emlegetett, ezt a véleményt pedig alátámasztja a román ügyészség álláspontja.

Az Origo akkor a téma kapcsán több kérdést is megfogalmazott, amelyek még mindig aktuálisak:

  • Kikkel állhat kapcsolatban a punctul.ro Márki-Zay Péter sajtóreggelijén résztvevő román újságírója?
  • Kikkel állhat kapcsolatban Parászka Boróka?
  • Kapcsolatban állhat-e a punctul.ro újságírója Parászka Borókával?
  • Egész pontosan kitől vagy kiktől, illetve mikor tudta meg Parászka Boróka azt, hogy a lakóhelye közelében levélszavazatokat találtak?
  • Miért hasonlít kísértetiesen a mostani szavazatégetős történet a 2008-asra?
  • Mégis kik lehetnek a megrendelők?
  • A megrendelők és Parászka Boróka között állhat fenn kapcsolat?
  • És végül: a megrendelők és Márki-Zay Péter stábja között van-e kapcsolat?

Az Origo próbálta elérni Parászka Borókát a választásokat követően, de a baloldali újságírónő-aktivista a megkeresésre hisztérikus dühkitöréssel reagált, a kérdésekre nem válaszolt.

Borítókép: Parászka Boróka baloldali aktivista / Fotó: Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában