Századvég-konferencia

2022.10.14. 17:50

Nagy Márton: a vidéket előnyben kell részesíteni a források elosztásánál

A vidék felemelkedését úgy kell szolgálni a jövőben, hogy a pénzügyi források kihelyezésénél előnyben kell részesíteni a Budapesten és a vonzáskörzetén kívüli régiókat – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2022 elnevezésű budapesti rendezvényén, pénteken.

MTI

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mond a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2022 című rendezvényén az Akadémia Klubban 2022. október 14-én

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Felidézte, hogy az elmúlt nyolc évben az összes pénzügyi forrás 40 százaléka a fővárosba irányult, annak vonzáskörzetével együtt pedig ez az arány 50 százalék.

Erőteljes a fővárosközpontúság, túlzó, hogy mekkora az egyenlőtlenség a főváros és a vidék között, kevés az olyan program, amely a területfejlesztést, a szegényebb régiók fejlesztését szolgálná – hangsúlyozta.

Megjegyezte, hogy az egy főre eső GDP Budapesten az uniós átlag 140 százalékán áll, miközben az országon belül egyes megyék átlaga 44 százalék alatt van. A vállalatok 27 százaléka Budapesten működik, ugyanakkor az árbevétel 40 százaléka itt képződik – tette hozzá utalva arra, hogy a fővárosközpontúság az aktivitási rátában, a munkanélküliség adataiban és a bérszámokban is tükröződik.

Úgy fogalmazott, hogy ez a dualitás az elmúlt 12 évben nem zárult, hanem inkább „kicsit nyílt”, „ezt a trendet meg kell fordítani”, változtatni kell a pénzek elosztási mechanizmusán.

Nagy Márton kifejtette: az országban jelen lévő hozzávetőleg 30 ezer milliárd forintnyi működő tőkeállomány (FDI) 54 százaléka Budapestre és környékére csoportosul, miközben egyes megyékben 10 százalékos mutatók is megfigyelhetők, de olyan térség is van, ahova egyáltalán nem érkeznek befektetői pénzek külföldről.

Kenyeres Kinga vezérigazgató beszédet mond a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2022 című rendezvényén az Akadémia Klubban 2022. október 14-én
Fotós: Soós Lajos / Forrás: MTI

A beruházási támogatási programokra az utóbbi nyolc évben 800 milliárd forintot költött a kormány – emlékeztetett. Hozzáfűzte, hogy ezen a területen könnyebb irányítani a forrásokat és kicsit jobbak is az arányok, azonban a pénzek nagy része a központi régióba irányult itt is, a legszegényebb részek – az ország dél-keleti és dél-nyugati fele – alig részesültek a forrásokból.

Beszélt arról is, hogy a fejlesztési bankok és garanciaintézmények esetében sem jobb a helyzet: az Exim 2300 milliárdos kárenyhítésre fordítható hitele és a Magyar Fejlesztési Bank 10 milliárd forintos kintlévő állományának túlnyomó hányada is a központi régióban hasznosult. A Kavosz programjainál Budapest és a régió 45 százalékban részesült a forrásokból, a jegybank 6500 milliárd forintjából pedig a központi részre 40 százalék jutott – tette hozzá utalva arra, hogy ezek aránylag jónak tekinthetők a többi számhoz mérve.

A miniszter azt is elmondta: sok esetben az a probléma, hogy nincs befogadási kapacitás, nincsenek megfelelő méretű ipari parkok. A jövőben a fogadókészség kiépítésére is oda kell figyelni, ami több minisztériumot és önkormányzatokat is érintő feladat – húzta alá.

Más profilú területfejlesztésre van szüksége a főváros térségének és a többi régiónak

Az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) alakulását tekintve még mindig nagy a különbség főváros és az ország többi térsége között, ezért más profilú területfejlesztési politikára van szükség a nagyvárosi, illetve a vidéki térségekben – mondta a területfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2022 című rendezvényén.

Navracsics Tibor a területfejlesztés újszerű megközelítéséről szóló előadásában kifejtette azt is: meg kell fontolni, hogy Budapest hogyan tud segíteni a többi régión, mert a főváros az egyetlen igazán erős motorja a magyar gazdaságnak.

A miniszter úgy fogalmazott, Budapest és a vidéki régiók „más ligában fociznak”. Hozzátette ugyanakkor: ez nem jelenti azt, hogy a fővárosnak könnyebb lenne, mert olyan vetélytársai vannak, mint például Prága, Bécs, Pozsony vagy Varsó.

NAVRACSICS Tibor
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter beszédet mond a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2022 című rendezvényén az Akadémia Klubban 2022. október 14-én
Fotós: Soós Lajos / Forrás: MTI

Navracsics Tibor fontosnak nevezte azoknak a térségi központoknak a kiépítését, amelyek Budapest mellett, a fővárost tehermentesítve az egész ország gazdaság- és területfejlesztése szempontjából pozitív szerepet tölthetnek be.

A vidék gazdaságának megerősítése egész Magyarország megerősítése

Mindent meg kell tenni a vidék gazdaságának megerősítéséért, az ugyanis egész Magyarország megerősítése – mondta az agrárminiszter a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2022 elnevezésű budapesti rendezvényén, videóüzenetében pénteken.

Nagy István hangsúlyozta, a vidék szilárd alap, biztos kiindulópont, ezeréves megtartó erő, amelyre támaszkodni lehet a sokasodó nehézségek, az elhúzódó járvány, az orosz–ukrán háború, az elhibázott brüsszeli szankciós politika és a történelmi aszály idején.

Megemlítette, hogy a kormány 2021 elejétől 2250 milliárd forint értékben hozott támogatási döntéseket a vidék gazdasági gerincét adó agrárium és élelmiszeripar fejlesztéséért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában