Természeti katasztrófa

2022.11.22. 11:41

Több száz áldozatot követelt az indonéziai földrengés

Az indonéziai Cianjurban hétfőn történt földrengés halálos áldozatainak száma 268-ra emelkedett - közölte kedden az indonéz katasztrófavédelmi hivatal.

Sebesültet visznek hordágyon a Jáva szigetén fekvő Cianjurban, ahol 5,6-os erősségű földrengés pusztított 2022. november 21-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Adi Weda

A helyi hatóságok kedden egy Instagramon közzétett posztjukban még 252 halálos áldozatról, valamint 37 eltűntről számoltak be és több száz sérültet említettek. A katasztrófavédelem adatai szerint azonban 268 halálos áldozatot találtak már, és 151 embert kezelnek eltűntként. A katasztrófavédelem vezetője, Suharyanto tájékoztatása szerint 1083 ember sérült meg a földrengésben.

A földmozgás epicentruma Jáva nyugati részén, Cianjur településen volt, Jakartától 75 kilométerre délkeletre, 10 kilométeres mélységben - közölte hétfőn az indonéz meteorológiai és geofizikai intézet (BMKG).

A halálos áldozatok között a keddi hivatalos tájékoztatás szerint sok volt az iskolás gyermek, mivel több iskola is összedőlt. A mentőalakulatok a romok alatt kutatnak túlélők után.

Túlélőket és holttesteket keresnek a mentőegységek tagjai egy összedőlt épület romjai közt a jávai földrengés epicentrumánál, Cianjurban 2022. november 22-én, az 5,6-os erősségű földmozgás másnapján
Fotós: Adi Weda / Forrás: MTI/EPA

Kedden reggel megérkeztek az élelmiszert, sátrakat, takarókat és egyéb felszereléseket szállító teherautók Jakartából az ideiglenes menedékhelyekre. Az utórengésektől félve ezrek töltötték az éjszakát a szabadban.

Egy ilyen nagyságú földrengés csak kisebb károkkal járhatott volna, a szakértők azzal magyarázzák a katasztrófa pusztító hatását, hogy az epicentrum közel volt a törésvonalhoz, a földfelszínhez, és az infrastruktúra nem felelt meg a földrengés elleni védekezés támasztotta követelményeknek.

A mentési munkálatokat egyes területeken áramkimaradások és több mint 100 utórengés nehezítette.

Áldozatokat keresnek rendőrök és kutató-mentők egy földcsuszamlás helyszínén, a jávai földrengés epicentrumánál, Cianjurban 2022. november 22-én, az 5,6-os erõsségű földmozgás másnapján
Fotós: Adi Weda / Forrás: MTI/EPA

Henri Alfiandi, az Országos Kutató- és Mentőszolgálat (Basarnas) vezetője szerint a földcsuszamlások és a nehéz terep is hátráltatja a mentési munkálatokat.

Kedden Joko Widodo elnök is Cianjurba utazott, hogy támogatásáról biztosítsa a mentésben résztvevőket és az áldozatok családjait. Mint mondta: a romok alatt rekedt áldozatok kimentését tartja prioritásnak.

Az elnök ígéretet tett az infrastruktúra helyreállítására, mások mellett a Cianjurt más városokkal összekötő fő híd újjáépítésére. Azt is megígérte, hogy a kormány 50 millió rúpiáig (1,3 millió forintig) terjedő támogatást nyújt mindenkinek, akinek a háza megsérült.

A Richter-skála szerinti 5,6-es erősségű földrengés rázta meg az indonéziai Jáva szigetét
Forrás: MTVA Sajtóarchívum/MTI/APA

A 270 millió lakosú, 18 ezer szigetből álló Indonézia a Tűzgyűrű nevű vulkáni övön fekszik, abban a Csendes-óceán partjain végigfutó széles, sávszerű földrajzi régióban, ahol különösen sok működő és szunnyadó vulkán helyezkedik el, és ahol gyakran fordulnak elő földrengések. Jakartában azonban csak ritkán érezni a hatásukat.

Legutóbb februárban volt egy 6,2-es erősségű földrengés, amelyben 25 ember meghalt, és több mint 460 ember megsérült Nyugat-Szumátra tartományban. A szigetország északi részénél 2004-ben bekövetkezett, 9,1-es erősségű földrengés és az azt követő szökőár pedig mintegy 226 ezer ember halálát okozta Indonéziában, Srí Lankán, Indiában, Thaiföldön és kilenc további országban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában