Elszámították magukat

2023.01.07. 08:37

A DK-s kerületek saját vezetőjük hibájából maradtak ki a rezsitámogatásból

A Demokratikus Koalíció pert indít a kormány ellen, mert nem kaptak rezsitámogatást a kabinettől. Ugyanakkor a Niedermüller Péter DK-s polgármester vezette VII. kerület kapott központi hozzájárulást, mivel hajlandó volt egyeztetni.

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2022. augusztus 31-én. Mellette Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A Demokratikus Koalíció fővárosi polgármesterei pert indítanak, mert meglátásuk szerint Orbán Viktor politikai bosszúból megtagadta a kerüle­teik rezsitámogatását. Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a Spirit FM műsorában úgy nyilatkozott: ha kell, Strasbourgig viszik az ügyet. A XVIII. kerület polgármestere szerint az lett volna elfogadható, ha egy jól látható számítási struktúra alapján osztották volna ki a kerületeknek azt, amit végül megkaptak.

Szaniszló Sándor elmondta, azt tervezik, hogy közérdekű adatigénylés keretében kérdezik meg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy milyen módon döntötték el, kinek mi jár.

A Niedermüller Péter által vezetett VII. kerületnek megítélt támogatással kapcsolatosan is magyarázattal szolgált a DK fővárosi frakcióvezetője. Szaniszló Sándor a fent említett műsorában árulta el, hogy az Erzsébetvárost vezető DK-s politikust is tájékoztatták arról, hogy csak együtt tárgyalnak a Gyurcsány-párt polgármesterei a rezsitámogatásról. 

Niedermüller Péter azonban már úton volt az egyeztetésre, és úgy döntött, hogy nem fordul vissza, így  lezajlott az egyeztetés, és háromszázmillió forint kormányzati támogatást kapott a kerület.

 

A teljes cikket itt olvashatja el

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában