Honvédelem

2023.01.30. 17:39

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: minden területen szorosan együttműködünk Ausztriával

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatót Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j) és Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszter (b) érkezik megbeszélésük helyszínére, a Róheim-villába Budapesten 2023. január 30-án

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Ausztriával hagyományosan jó szomszédok vagyunk, együttműködésünk szinte minden területen, így a katonai-védelmi területen is nagyon szoros - mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott az osztrák védelmi miniszterrel hétfőn Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: 

a megbeszélésen egyetértettek Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszterrel a nyugat-balkáni országok stabilitásának fontosságában. Mint mondta, a közelmúlt történelme bizonyítja, hogy az ott élőknek és az egész európai védelmi közösségnek kiemelt figyelmet kell fordítani erre a régióra.

Emlékeztetett rá: Magyarország katonai értelemben is jelen van a régióban, a NATO legnagyobb szárazföldi missziójában, a koszovói KFOR-ban jelentős szerepet vállal, valamint a bosznia-hercegovinai EUFOR Althea-misszió is magyar részvétellel működik, itt egy év múlva magyar tábornok veszi át a parancsnoki beosztást.

TANNER, Klaudia; SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter katonai tiszteletadás mellett fogadja Klaudia Tanner osztrák védelmi minisztert a Hősök terén 2023. január 30-án
Fotós: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Hozzátette: a megbeszélésen szóba került az ukrajnai háború. Magyarország álláspontja világos: nem küldünk fegyvereket a konfliktusba, mert el akarjuk kerülni annak eszkalációját, és ebben a tekintetben is Ausztriával egy platformon állunk, a semleges Ausztria sem küld fegyvereket a háborúba - emelte ki a miniszter. Hozzátette: ugyanakkor mindkét ország humanitárius segítséget nyújt a háború elől menekülőknek.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: tájékoztatta osztrák kollégáját a magyar haderőben zajló fiatalításról is.

Ennek célja a harckészség növelése, a NATO-szövetségeseinkkel való együttműködés megkönnyítése. 

Fiatal, de már komoly tapasztalattal rendelkező, NATO-misszióban szolgált, nyelveket beszélő katonatisztek kerülnek fontos pozícióba, az idősebbeknek számára pedig méltó és méltányos kivezetési utat állított fel az ország

 – fogalmazott a miniszter, aki a haderőfejlesztésről is tájékoztatta osztrák kollégáját.

Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszter hangsúlyozta: 

kiváló a két ország együttműködése, a két ország hadereje hét külföldi misszióban is együtt dolgozik.

Mint mondta, a hétfői megbeszélés középpontjában alapvetően az európai biztonsági helyzet és az ukrajnai fejlemények állnak. Hangsúlyozta: a legnagyobb veszély a háború Európára való kiterjedése, de ez nemcsak a hagyományos háborúról szól, hanem a nem-hagyományos fenyegetésekről, például a migráció növekedéséről, amit a háború felerősített.

TANNER, Klaudia; SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j) és Klaudia Tanner osztrák védelmi miniszter (b) közös sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően Budapesten, a Róheim-villában 2023. január 30-án
Fotós: Soós Lajos / Forrás: MTI

Kiemelte: 

egyetértettek Szalay-Bobrovniczky Kristóffal abban, hogy továbbra is szorosan együtt kell működniük az európai államoknak, hogy a migráció problémáját közösen meg tudják oldani.

Magyarország, különösen ami a katonaságot és a határvédelmet illeti, az európai fejleményeket tekintve új utakon jár – emelte ki az osztrák védelmi miniszter.

Klaudia Tanner szerint a migrációra az egyik megoldás a Nyugat-Balkán megerősítése, az európai unióba történő integrációt pedig elengedhetetlennek nevezte. Csak egy stabil Nyugat-Balkánnal, és ezáltal egy erős Európai Unióval tudunk közösen fellépni a migrációs fenyegetéseknek

 – jelentette ki, és megköszönte Magyarország elkötelezettségét a térség biztonságának fenntartásában.

Beszéltek az európai biztonsági helyzetről, az EU és a NATO közötti együttműködésről. Mint mondta, egyetértettek abban, hogy az EU-nak határozottabban kell fellépnie, a közelgő NATO-bővítés kapcsán pedig szoros koordinációra van szükség, még akkor is, ha az EU lakosainak 97 százaléka a NATO tagja.

Ha nincs egység az európai biztonságpolitikában, megnyitjuk a kaput más fenyegetések előtt, akkor mindenképpen számítani kell újabb konfliktusokra, ezért fontos, hogy hiteles és erős biztonság- és védelempolitikát folytasson Ausztria és Magyarország – emelte ki Klaudia Tanner.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában