Jó kapcsolat

2023.01.06. 15:49

Szijjártó Péter levélben gratulált az új kínai külügyi vezetők kinevezéséhez

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken levélben gratulált Csin Kang új kínai külügyminiszternek előléptetéséhez, valamint Vang Ji eddigi kínai külügyminiszternek ahhoz, hogy kinevezték a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottsága főhivatalának igazgatójává - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken az MTI-t.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Vang Ji kínai külügyminiszter a Magyar-Kínai "Egy övezet, egy út" Munkacsoport Első Konferenciáján Pekingben 2016. november 30-án

Forrás: MTI/EPA pool

Fotó: Jason Lee

Az új kínai külügyminiszternek írt levelében Szijjártó Péter üdvözölte, hogy az "olyan mérföldkőnek számító fejlemények sorában", mint Magyarország keleti nyitási politikája, az "Egy övezet, egy út" kezdeményezés, a Kína, valamint Közép- és Kelet-Európa országai közötti együttműködés (KKKE), továbbá a két ország stratégiai partnerségének létrehozását követően tavaly év végén sikeresen megalakulhatott az "Egy övezet, egy út" kormányközi együttműködési bizottság is. Kiemelte a két ország közti átfogó partnerséget, valamint a kitűnő gazdasági és pénzügyi együttműködést és a közvetlen légijáratok helyreállításának jelentőségét is.

Úgy vélekedett, hogy a két ország jelenleg jó pozícióban van a kapcsolatok továbbfejlesztéséhez. Hangoztatta, hogy 

Magyarország egyértelműen érdekelt Kína és az Európai Unió közötti észszerű együttműködésben is, amely a kölcsönös tiszteleten alapul.

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy hamarosan személyesen is találkozik Csin Kanggal.

A magyar tárcavezető az új külügyi bizottsági vezetőnek írt levelében hangsúlyozta, hogy Kína és Magyarország jelenleg minden eddiginél erősebb kétoldalú kapcsolatokat ápol. Kiemelte a számos ágazatra - köztük a kereskedelemre, a befektetésekre, az oktatásra - és az emberek közötti kapcsolatokra, valamint a kapcsolatépítésre és a pénzügyekre is kiterjedő együttműködést, és köszönetet mondott az eddigi kínai külügyminiszternek az e téren tett személyes erőfeszítéseiért.

Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövőben is együtt dolgoznak majd Vang Jivel a kétoldalú kapcsolatok és partnerség folytatódó kiterjesztésén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában