Óvatosan vezessenek!

2023.03.15. 09:41

A viharos szél miatti porviharokra figyelmeztet az Útinform

A viharos erejű széllökések miatt időnként sűrű por és homokfelhő rontja a látási körülményeket az M1-es autópályán a 102-es és 103-as kilométer közötti szakaszon, Nagyszentjános és Bőny térségében - hívták fel a figyelmet.

Gépjárművek haladnak a homokviharban a 61-es főúton, a Somogy megyei Inke közelében 2015. április 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A közlés szerint erre táblák is felhívják a figyelmet, az autósoktól azt kérik, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést.

Az Útinform jelezte azt is, erős, néhol viharos széllökésekre kell számítani a Dunántúlon, főként a Balaton nyugati medencéjében és a Balaton-felvidéken, valamint a Tiszától keletre eső tájakon, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

Azt írták, a viharos erejű szél sok helyen hordja a homokot és a port, ezzel porvihart kavarva, így a látótávolság hirtelen akár 50 méter alá is csökkenhet. Ilyen területre érve lassítsanak és használják a vészvillogót! - javasolták.

Megjegyezték: a hegyvidéki, illetve a fákkal határolt utakon és alsóbbrendű utakon lehetnek letört faágak vagy akár kidőlt fák is. Azt kérték, aki ilyet lát, hívja az Útinform ügyeletét a 061/336-2400 telefonszámon és mindenki vezessen kellő figyelemmel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában