Növekvő aggodalmak

2023.03.29. 08:54

Ismét eltévedt Joe Biden amerikai elnök (videó)

A 80 éves elnök megint segítségre szorult a tájékozódáshoz. Egyre többször merül fel a kérdés, hogy vajon megfelelő-e az elnök egészségi állapota, aki a jelenlegi helyzet szerint újraindulna az elnöki székért, így az Egyesült Államok legidősebb elnökjelöltje lenne 82 évesen.

Joe Biden

Forrás: AFP

Fotó: Brendan Smialowski

Joe Biden kedden az észak-karolinai Durhambe utazott, hogy meglátogasson egy félvezetőket gyártó üzemet. Bidennek rögtön az üzembe érve útmutatásra volt szüksége. Egyik kísérőjének bekapcsolva maradt a mikrofonja, így egy videóban hallani lehet, amint alapvető utasításokat adott Bidennek – adta hírül a Mandiner.

Igen, uram, lefelé a rámpán (…) a bal oldali kék lesz az ön jele

– mondta a kísérője Bidennek. 

A kék jelzésen maradok

– válaszolta Biden. Amikor pedig egyedül marad, akkor láthatóan zavartan sétál, egészen addig, amíg egy másik kísérője nem jelez neki, hogy merre kell mennie.

Nem ez az első eset, amikor az Egyesült Államok elnökének úgy tűnik, hogy nehezére esik a tájékozódás. Korábban többször is kezet nyújtott olyan embereknek, akik ott sem voltak. De már szinte szokásos, hogy beszédében összekever országokat vagy éppen érthetetlenül beszél. Legutóbb éppen Kanadát keverte össze Kínával.

„Ma gratulálok Kínának, amiért felemelte a szavát” – mondta a 80 éves elnök a kanadai parlamentben tartott beszédében. „Elnézést, Kanadának gratulálok” – folytatta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában