Demonstráció

2023.03.15. 20:05

Kampánynyitót tartott Karácsony Gergely a civilek által meghirdetett rendezvényen

„Akadálymentes Szabadságmenettel” ünnepeltek és tiltakoztak a kormány ellen a pedagógustüntetések mögött álló „civilek”, baloldali önkormányzati vezetők, élükön Budapest főpolgármesterével.

Résztvevők az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egységes Diákfront Szabadságmenet elnevezésű, az oktatás fejlesztését követelő demonstrációján Budapesten, az Andrássy úton 2023. március 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A tömeg lassan haladva a Hősök terétől a Bajcsy Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésnél felállított színpad felé haladt – adta hírül a Magyar Nemzet

A részvevők egy történelmi múltat megidéző vörös molinóval vonultak, amelyen a

Szabadság, együttműködés, szolidaritás

felirat szerepelt. A molinó előtt láthatósági mellénybe öltözött aktivisták megafonnal a kezükben a következőt skandálták: „Elegünk van!”, azonban a tömeg nem nagyon lelkesedett a szólamért.

Az Andrássy út elején felállított színpadnál az esemény arculata könnyen megtéveszthette az embert: ha az óvatlan jelenlévő nem olvassa el a molinók feliratát, egy szimpla utcai fesztiválon érezhette magát. 

A civilek által meghirdetett rendezvényt Karácsony Gergely beszéde nyitotta meg. 

Aki ma kokárdát hord, annak ki kell mondania, hogy szabadságot és békét Ukrajnának, szabadságot és békét Magyarországnak

– hangoztatta a városvezető.

KARÁCSONY Gergely
Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egységes Diákfront Szabadságmenet elnevezésű, az oktatás fejlesztését követelő demonstrációján Budapesten, az Andrássy úton 2023. március 15-én
Fotós: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Kiemelte azt is:

Budapest olyan város, ami a szabadságé, ahol ragaszkodnak ahhoz, hogy a család az család, a sokszínűség alapérték, ahol van egy jogtörténet és ennek jegyében rendezik be az életet. 

– Budapest  – miként sok magyar város  – köztársaság és az is marad! A köztársaság ott van az emberek szívében, a civilekben, a helyi közösségekben, a tanárok és diákok mozgalmában, az orvosi kamarában – hangoztatta, hozzátéve: a köztársaság ügye az ellenzéki pártok és a civilek ügye is.

Karácsony beszédét követően oszladozni kezdett a tömeg.  A főpolgármester egyébként a felvonulásra készülődve megosztott egy képet a Facebook-oldalán, amelynek a jobb alsó sarokban látszik egy cédula, amelyen tollal írva az alábbi felirat látható: „ügyfélkapu jelszó”.

Igaz, a cetli alja éppen nem látszik a hajtás miatt, azonban a főpolgármester kis híján több ezer emberrel osztotta meg ügyfélkapus jelszavát.

Karácsony Gergely után egyebek mellett Pankotai Lili, az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja lépett színpadra, akinek a beszéde – akárcsak október 23-án – most sem volt visszafogott. 

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában