Kampányfinanszírozási botrány

2023.03.30. 15:39

Magát buktatta le Márki-Zay: a guruló dollárokból fizeti majd a vesztes pereit

A hódmezővásárhelyi tévében mesélte el a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, hogyan fizeti majd ki az egymillió forintos bírósági büntetését anélkül, hogy csődbe menne.

Márki-Zay Péter. Van hova nyúlni a pénzért

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Mirkó István

Sajátosan önleleplező nyilatkozatot tett a hódmezővásárhelyi tévé március 29-i adásában Márki-Zay Péter – szúrta ki a Magyar Nemzet. A volt baloldali kormányfőjelöltet az egymillió forintos bírósági büntetéséről kérdezték, mire ő kifejtette, hogy az Amerikából érkező kampánypénzekből fizeti majd ki az összeget. 

Márki-Zay úgy fogalmazott: 

Tehát, ha ennek ellenére a tévedésem miatt a bíróság majd valamekkora büntetést kiró, azt nyilván be fogom fizetni, mint ahogy tavaly, amikor tárgyalás nélkül a kampányidőszakban én nem értem rá elmenni, és emiatt ott távollétemben egymillió forint bírságra ítéltek. Azt is ki fogom fizetni, nyilván hál’ Istennek a kampánypénzekből anélkül, hogy én csődbe mennék. Még mindig nagyon sok kedves támogatónak köszönhetően, ezekkel a perekkel engem nem fognak csődbe vinni egyhamar. Nagyon szépen köszönöm a támogatást ilyen szempontból!

- fejtette ki az ellenzéki politikus. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában