Súlyos mulasztások

2023.04.12. 15:20

Migránsok közé vegyülve terroristák juthattak be az Egyesült Királyságba

Közülük legalább öt személyről azt gondolják, hogy az Iszlám Államhoz kötődnek.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Daily Mail által idézett, a nevüket nem vállaló források szerint a dzsihádista szervezetekhez, például az Iszlám Államhoz kötődő terroristák jutottak be az Egyesült Királyságba csónakokon a La Manche-csatornán keresztül – írja a V4NA.

A lap úgy tudja, hogy a tizenkilenc gyanús személy közül hét ellen jelenleg is aktív nyomozás folyik más országokban. A beutazásuk óta a tizenkilencből néhányat a különböző brit biztonsági szolgálatok már megfigyelés alatt tartanak.

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a brit bírák gyakran a terroristák pártját fogják a kitoloncolási eljárásokban, arra hivatkozva, hogy a hazájukban hatalmon lévő kormányok rossz bánásmódban részesíthetik őket. A jelentés szerint a feltételezett terroristák közül öten Irakból, öten Iránból, négyen a ma már tálibok által ellenőrzött Afganisztánból, négyen Szomáliából, egy személy pedig Líbiából érkezhetett. A tizenkilencből legalább öt személyről azt gondolják, hogy az Iszlám Államhoz kötődnek.

Nem csoda, hogy ilyen könnyen bejutnak az illegális migránsok, egy korábbi jelentés szerint ugyanis a bevándorlási hatóságok rendszeresen elmulasztják az országba belépő illegális bevándorlókkal kapcsolatos információk megfelelő összegyűjtését.

Egyeseket anélkül engednek be, hogy akár ujjlenyomatot vennének tőlük, vagy ellenőriznék személyazonosságukat annak megállapítása érdekében, hogy bűnözőnek vagy terroristának minősülnek-e. A tisztviselők még a nevek rögzítését is rosszul kezelték, mivel a partra szállt 6878 migráns közül 978-nak a vezetékneve vagy szimbólumokat, vagy számokat tartalmazott.

A migránsok életkorát csupán úgy ellenőrizték, hogy a tisztviselők egy kartondarabot tartottak a kezükben, amelyre az 1-től 63-ig terjedő számokat írtak, és a migránsok erre mutattak rá állítólagos életkorukra.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában