Együttműködés

2023.06.02. 16:31

Orbán Viktor: az európai politikának nagy szüksége van olyanokra, akik akarnak valamit

Az európai politikának nagy szüksége van olyanokra, akik akarnak valamit, akikben van még energia, elkötelezettség és szenvedély – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a spanyol Vox párt elnökével a Karmelita kolostorban folytatott megbeszélés után pénteken.

MW

Orbán Viktor kormányfő (j) fogadja Santiago Abascalt, a spanyol Vox párt elnökét a Karmelita kolostorban 2023. június 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök azt mondta:

az európai politikában egyre több a „blabla”, ismételgetünk dolgokat, amelyekről „magunk se tudjuk már, mit jelentenek”, és a végén „nincs akció, nincs cselekedet”. Mindeközben Európa folyamatosan veszít versenyképességéből.

Azt is mondta, együtt kell működnie azoknak, akik hasonlóan gondolkodnak, és jelezte, a Santiago Abascallal folytatott megbeszélésen megerősítették elkötelezettségüket a Fidesz és Vox együttműködése mellett.

Szeretnénk, ha Európában is lenne egy jobboldali fordulat

– tette hozzá Orbán Viktor.

ABASCAL, Santiago; ORBÁN Viktor
Orbán Viktor kormányfő (j2) és Santiago Abascal, a spanyol Vox párt elnöke (b2) tárgyal a Karmelita kolostorban 2023. június 2-án
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / Forrás: MTI

A miniszterelnök olyan pártként értékelte a Voxot, amely szereti a hazáját és ki akar állni mellette, és amelynek fontosak a tradicionális értékek, a család és a történelem, amire a jövőt építeni lehet.

Orbán Viktor Spanyolországról szólva úgy fogalmazott:

Spanyolországnak nagy tekintélye van Magyarországon, mindig is „fontos országnak tartottuk, amelynek döntő szava van az európai ügyekben”.

„Nagy történelem, nagy nép, nagy szenvedélyek” és „komoly ambíció” – értékelt a miniszterelnök.

Santiago Abascal megerősítette az együttműködés szükségességét azokkal, akik egy sokkal erősebb Európáért küzdenek.

Kiemelte: mélyen elítéli azt az üldözést, zsarolást, amit Brüsszel Magyarország ellen folytat.

Az ideológiai diszkrimináció az igazi veszély az európai egységre – szögezte le, hozzátéve, ez precedenst teremthet. Ma Magyarország és Lengyelország vannak soron, de bármely pillanatban más országokat is pellengérre állíthatnak a brüsszeli bürokraták – vélekedett.

A spanyol politikus elfogadhatatlan kettős mércének nevezte, hogy olyanok döntenek megválasztott politikusokról, akiket nem választottak meg.

Megköszönve Orbán Viktornak a vendéglátást, kiváltságos helyzetnek értékelte, hogy olyan kormányfőtől tanulhat, aki a szabadságért harcolt, aki sikerrel mozdította el Magyarországot a kommunizmus útjáról és fordította helyes irányba.

A spanyolországi választásokról szólva reményét fejezte ki, hogy a Vox párt többséget szerez és így nem kell majd paktumot kötnie senkivel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában