Szoboravatás

2024.09.28. 21:52

Nagy István: a magyar múltat, a magyar nemzetet nem lehet eltörölni

A magyar múltat, a magyar nemzetet nem lehet eltörölni, ez a mának és jövőnek szóló beszédes üzenete Kovács Béla szobrának - mondta az agrárminiszter szombaton Hajdúnánáson, amikor a város főterén felavatta a Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt egykori főtitkárának mellszobrát, Babusa János Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását.

MW

Felavatták Kovács Béla egykori kisgazda pártfőtitkár, volt földművelésügyi miniszter szobrát Hajdúnánáson

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Nagy István azt mondta, egy nép ezeréves szabadságvágyát, az önrendelkezés és a függetlenség iránti elköteleződését, hűségét istenhez, hazához, családhoz nem tudják eltiporni, mert ragaszkodunk értékeinkhez és kitartunk mellettük.

A tárcavezető szavai szerint „saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy ez biztosítja túlélésünket", hogy azok maradhassunk akik vagyunk: „magyarok, ma ugyanúgy, mint ötven, száz vagy ezer esztendeje".

A miniszter Kovács Bélát (1908-1959), a Nagy Imre-kormány volt földművelésügyi, majd államminiszterét a huszadik század legjelentősebb magyar parasztpolitikusának nevezte, aki tudta, hogy a parasztság, a vidék a magyar nemzet alapja.

Nagy István hozzátette: 

a vidéket a középpontba helyező politikára ma is szükség van, minden, ami erőt ad, vidékről jön.

Kovács Béla olyan Magyarországért dolgozott, amelyben a paraszti-kispolgári demokrácia valósul meg, ahol a parasztság politikai kiszolgáltatottsága megszűnik. Ez a szellemiség jellemezte miniszteri munkáját is a földművelésügyi tárca élén Tildy Zoltán, majd Nagy Ferenc koalíciós koalíciós kormányában, általa - ahogy Nagy Ferenc egykori kormányfő fogalmazott -, „a magyar paraszt lépett be a magyar történelembe" - mondta az agrárminiszter.

Kovács Bélát már a magyar parasztság jogaiért vívott csatája is méltóvá tenné az utókor emlékezetére, sorsa azonban másként íródott: neve, személyisége a kommunista diktatúra magyarországi mementója lett - emlékeztetett Nagy István, majd felidézte, hogy 

1947. február 25-én a szovjet megszálló hatóságok letartóztatták Kovács Bélát, letartóztatásának napja 2000 óta a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja.

„Idestova negyed évszázada fejet hajtunk az áldozatok előtt, fejet hajtunk Kovács Béla és sok százezer honfitársunk emléke előtt, akik nem akartak mást, csak szabad és tiszta emberi életet" - mondta Nagy István.

A szoboravatón Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP), Hajdúnánás polgármestere és Kelemen Sándor, a Magyar Parasztszövetség hajdú-bihari alelnöke emlékezett meg a kommunizmus helyi áldozatairól, majd a szobor alkotójának közreműködésével leleplezték, majd megkoszorúzták Kovács Béla mellszobrát, és a helyi áldozatok emléktábláját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában