2025.06.03. 20:06
Szijjártó Péter az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettesével egyeztetett
A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be kedd este a Facebookon, hogy az elmúlt tíz év legjobb, nyugati politikussal folytatott egyeztetését bonyolította le Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettessel. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter azt írta bejegyzésében, hogy „fantasztikus beszélgetés” volt, amelynek során köszönetet mondott kollégájának a Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció békeerőfeszítéseiért.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Paks II. kapcsán tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) 2025. június 3-án
Forrás: MTI
Fotó: Balogh Zoltán
„Megköszöntem neki, hogy a béke iránti erőfeszítésüket annak ellenére sem adják fel, hogy a nyugat-európai politikusok a háború meghosszabbítása érdekében folyamatosan akadályozzák a béketörekvéseket, és örömmel hallgattam tőle, hogy az amerikai kormány továbbra is elkötelezett a béke ügye mellett” – tudatta a tárcavezető.

Fotó: Saul Loeb / Forrás: AFP
Egyetértettünk abban, hogy a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani. Egyetértettünk az amerikai–orosz tárgyalások folytatásának fontosságában. Egyetértettünk abban, hogy küzdeni kell a klasszikus patrióta, konzervatív értékek megvédése érdekében
– sorolta Szijjártó Péter.
Egyetértettünk a határok megvédésnek fontosságában is. S együtt fejeztük ki örömünket a patrióta pártok világszerte tapasztalható megerősödése okán
– folytatta.
Szijjártó Péter arra is kitért emellett, hogy közös célként fogalmazták meg a magyar–amerikai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok további fejlesztését, illetve az együttműködés kiterjesztését a nukleáris ipar területére.