patika hitelprogram

2017.07.28. 16:27

500 millió forint hitelt vettek fel a patikusok

A kistelepüléseken működő patikák részére a költségvetési támogatás jövőre egymilliárd forintra nő, a generikus programra 2018-ban 4,1 milliárd forint áll majd rendelkezésre, idén novembertől indul az e-recept.

A gyógyszerészi tulajdon növelését támogató intézkedésként a patika hitelprogram keretében tizenhárom gyógyszerész 500 millió forint hitelt vett fel, amelyhez a kormány 90 millió forint kamattámogatást biztosít – közölte az Emmi egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a gyógyszerészi kamara sajtótájékoztatóján.

Ladányi Márta elmondta azt is, a kistelepüléseken működő patikák részére az idei 700 millió forintos költségvetési támogatás jövőre egymilliárd forintra nő, a generikus programra az idei 3,6 milliárd forint helyett jövőre 4,1 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

A helyettes államtitkár közölte azt is, hogy idén novembertől indul az e-recept, amellyel párhuzamosan egy évig még megmaradnak a papíralapú vények is. Mint mondta, 2018. november 1-je után már csak e-recept lesz, amelyhez – kérésre – egy úgynevezett vényfelírási igazolást állít ki a háziorvos.

Úgy vélte, a elektronikus receptre történő áttérés nem fog fennakadást okozni, és addig, míg az e-személyit (illetve olvasót) teljes körűen be nem vezetik, addig minden patika részére biztosítják a technikai feltételt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában