Ország-világ

2020.06.27. 13:25

A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban

Meg akarják akadályozni a nemzeti konzultációt, begyűjtik, ellopkodják az íveket.

„A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: már nem csak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja” – közölte a Fidesz országgyűlési frakciószóvivője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.

Halász János azt mondta, egy videofelvétel került napvilágra, amelyen az látszik, hogy egy baloldali aktivista kilopkodja a postaládából a nemzeti konzultációs kérdőívet.

Nyilván ez annak a törvénytelen akciónak a része, amit a baloldal hirdetett, meg akarják akadályozni a nemzeti konzultációt, begyűjtik, és ezek szerint ellopkodják az íveket – fejtette ki a politikus.

Halász János szerint „így akarják megint elhallgattatni a magyar embereket, hogy elmondják a véleményüket a bevándorlásról, a járvány elleni védekezésről, Magyarország gazdasági szuverenitásáról, és az unokáinkat is eladósító második Soros-tervről”.

Szégyen, amit művelnek, kamuvideókat gyártanak, lopkodnak, és a nemzeti konzultáció támadásával azt is egyértelmű teszik, hogy most sem a magyar emberek oldalán állnak – mondta Halász János Debrecenben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában