petíció

2018.05.16. 08:28

A Google dolgozói nemet mondanának a háborús drónokra

Az internetes óriáscég munkatársainak többsége petícióban kérte a vállalatvezetéstől, hogy a továbbiakban ne működjön együtt az amerikai védelmi minisztériummal.

Kedd estig a munkatársak közül több mint négyezren írták alá a kérvényt, amelyet három hónappal korábban kezdtek el körbeadni a vállalaton belül.

A beadványban azt kérik, hogy a cég a továbbiakban maradjon ki a „háborús kereskedésből”, vagyis szüntesse be az együttműködést a Pentagonnal.

Konkrétan: ne segítse a hadsereget abban, hogy a drónjai hatékonyabbak lehessenek, könnyebben azonosíthassanak be célpontokat.

A műszaki és tudományos információkkal foglalkozó Gizmodo című amerikai portál kedden este arról adott hírt, hogy a Google tucatnyi munkatársa nyújtotta be felmondását etikai megfontolásokra hivatkozva. Kifogásaik között szerepelt éppen az is, hogy a cég a Pentagonnak mesterséges intelligencia felhasználásával olyan eszközöket (szoftvereket, algoritmusokat) ad el, amelyek segítségével a célra irányított drónok azonosítani tudnak objektumokat és embereket. A petíciót aláírók meggyőződése szerint a pilóta nélküli repülőgépek egyre elterjedtebb alkalmazása kifejezett veszélyeket rejt magában.

A Google vezetői amerikai lapok megkereséseire sem kívánták kommentálni a petíciót, arra hivatkozva, hogy vállalati belső ügyekről van szó. A cég korábban kitartott amellett, hogy a Pentagonnak végzett munkái csupán javítják a drónok teljesítményét, ám az Elektronikus Határok Alapítványa (EFF) nevű jogvédő szervezet a portálján néhány aggasztónak tartott dologra hívta fel a figyelmet. Például arra, hogy a célpontok felismerésére használt algoritmusok korántsem olyan megbízhatóak, mint azt az amerikai hadsereg illetékesei gondolják, miközben a drónok önállóan cselekvő fegyverekké válhatnak.

„Nem állunk messze attól, hogy autonóm drónokat automatikus gyilkolásra indítsanak útnak” – ezt már a Nemzetközi Bizottság a Robotfegyverek Ellenőrzéséért (ICRAC) nevű szervezet írta a honlapján.

A Google munkatársainak petícióját egyébként mind az EFF, mind az ICRAC támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában