magyar-szerb együttműködés

2020.04.09. 18:46

A határ mentén élő ingázók helyzetéről is tárgyalt Szijjártó Péter Belgrádban

A magyar és a szerb határ mentén élő ingázók határátlépési lehetőségeiről, a teherforgalom fenntartásáról és a Szeged-Szabadka vasútvonal építésének felgyorsításáról tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban.

A politikus Sinisa Mali szerb pénzügyminiszterrel találkozott a szerb fővárosban. Mint mondta, a két ország „normál időkben is” szoros egymásra utaltságban él együtt Közép-Európában, ez az egymásra utaltság pedig rendkívüli körülmények között még inkább megmutatkozik. Mindkét fél érdeke az, hogy gazdaságilag sikeres legyen – tette hozzá.

„Még szorosabb gazdasági együttműködésre lesz szükség a két ország között annak érdekében, hogy a járvány utáni időszakban gazdaságilag sikeresek lehessünk”

- szögezte le Szijjártó Péter, aki emlékeztetett arra, hogy a két ország közötti kereskedelmi forgalom a tavalyi évben rekordot döntött, elérte a 2,6 milliárd eurót.

„Azon kell dolgoznunk, hogy az idei esztendőben ez a lehető legminimálisabb visszaesést szenvedje el. Ezért megállapodtunk abban, hogy továbbra is fenntartjuk a teherforgalom korlátozásmentességét a két ország között azon a három határátkelőhelyen, ahol erre jelenleg is lehetőség van, és megkezdtük a konkrét tárgyalásokat arról, hogy a határ két oldalán élő ingázók számára megteremtsük a lehetőséget a határátlépésére” – részletezte.

Ezenfelül a két fél megállapodott abban, hogy a Szeged és Szabadka közötti vasútvonal megépítése „nemhogy lelassulni nem fog, hanem felgyorsítjuk a munkálatokat, hiszen ez is a két ország jövőbeli gazdasági együttműködése szempontjából fontos”.

Szerbiában és Magyarországon is jelentős gazdaságfejlesztési programra lehet számítani, ami lehetőséget teremt a két ország gazdaságának a megerősödésére. A külgazdasági és külügyminiszter ehhez kapcsolódóan rámutatott, hogy „ha összekötjük az erőforrásainkat és törekvéseinket, akkor a regionális versenyben komoly előnyre tehetünk szert a világjárvány utáni időszakban”. Felhívta a figyelmet arra, hogy Budapest és Belgrád is arra ösztönzi a vállalatokat, hogy minél szorosabban működjenek együtt, és erre a célra az EximBanknál 150 millió dolláros hitelkeretet nyitottak.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a járvány ellenére is folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program, „hiszen nekünk az az érdekünk, hogy a Vajdaság gazdaságilag egyre erősebb legyen, és ez a szerbek érdeke is”.

A miniszter aláhúzta: mindkét fél azon lesz, hogy „a két ország együttműködésével megteremtsük arra a lehetőséget, hogy a világjárvány utáni időszakban Magyarország és Szerbia is sikeres lehessen”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában