Ország-világ

2020.06.30. 13:52

A járványnak jöhet egy második hulláma, ezért a kormány az intézkedésekről kérdezi az embereket

A június 8-án megjelent Nemzeti Konzultáció segítségével az emberek hallathatják a hangjukat, és a kormány egyetértési pontokat hozhat létre, ami az intézkedések támogatottságához vezet.

„A kormány Nemzeti Konzultációt indított a koronavírus-járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása kérdésében. A járványnak jöhet egy második hulláma, ezért a kormány párbeszédet folytat – többek között – arról, mely intézkedéseket támogatják a magyar emberek. Arra kérem Önöket, töltsük ki minél többen a konzultációs kérdőívet!” – nyilatkozta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője legújabb Facebook-bejegyzésében.

Egyetértési pontok létrehozása a cél

Orbán Viktor miniszterelnök még május 29-én hirdette meg a Nemzeti Konzultációt. Akkor a kormányfő azt mondta, hogy mindenki elvégezte a munkáját, ami sikerhez vezetett. A miniszterelnök szerint az emberek akkor fognak össze, ha látják értelmét az intézkedéseknek.

Orbán Viktor szerint

ebben segít a Nemzeti Konzultáció, ahol az emberek hallathatják a hangjukat, és a kormány egyetértési pontokat hozhat létre, ami az intézkedések támogatottságához vezet.

Ezért a miniszterelnök bejelentette, hogy új Nemzeti Konzultációt hirdetnek a koronavírusról és a gazdaság jraindításáról. Ebben megkérdezik azt is, mi az emberek véleménye Soros György tervéről az örök törlesztésű kötvényekkel kapcsolatban.

Június 8-án jelent meg a kormány honlapján az új Nemzeti Konzultáció 13 kérdése. A nemzeti konzultációs kérdőíveket augusztus 15-ig lehet visszaküldeni.

Fotó: Origo
Fotó: Origo

Brüsszel elbukott a járvány elleni védekezésben, semmilyen segítséget nem nyújtott

A magyar kormány által bejelentett kilencedik Nemzeti Konzultáció negyedik pontja a járványhelyzet egyik legfontosabb kérdésével, a védőfelszerelések és egészségügyi eszközök beszerzésével kapcsolatos.

Miután kitört az új típusú koronavírus okozta világjárvány, minden túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy globális szinten készlethiány alakult ki a piacon a védőfelszerelések tekintetében. Magyarország Kínától szerezte be a védekezéshez szükséges eszközöket, köszönhetően az Orbán-kormány keleti nyitás politikája miatt kiváló kínai kapcsolatoknak.

Mivel a legtöbb előrejelzés szerint ősszel elképzelhető egy második hullám, ezért nélkülözhetetlen, hogy minél több védőeszközt és orvosi felszerelést lehessen itthon előállítani.

Mi lesz a járványügyi készültséggel?

Az Origo emlékeztet, hogy Magyarország megnyerte a koronavírus-járvány első hulláma elleni küzdelmet, amelyben példátlan nemzeti egység alakult ki a baloldali pártok nélkül is.

Az eddigi tapasztalatokból kiindulva a baloldalra ezután sem lehet majd számítani, az elmúlt hónapokban ugyanis módszeresen próbálták rombolni a védekezést irányító szakemberekbe és az egészségügybe vetett bizalmat, miközben a gondjaikra bízott időseket magukra hagyták, vagy a védőeszközök beszerzésére szánt pénzeket baloldali pénzemberekhez folyatták, erősen túlárazott szerződésekkel.

A kilencedik Nemzeti Konzultáció egyik kérdése az új típusú koronavírus okozta járvány gazdasági következményei közül a legfontosabbra, a munkahelyvédelemre, illetve a munkahelyteremtésre vonatkozik. A magyar emberek munkahelyeinek megvédésével kapcsolatos kormányzati döntéseket a baloldal nem támogatta, mint ahogy a munkahelyteremtő intézkedéseket sem.

Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a konzultáción az emberek kiállhassanak a kormány történelmi mértékű gazdaságvédelmi programja mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában