Ország-világ

2020.12.11. 21:10

A kereskedők üdvözlik az idősek idősávjának felfüggesztését

A szakmai szövetségek mindegyike azt kérte, hogy a döntéshozók legalább átmenetileg, karácsonyig függesszék fel az idősávot.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az idősek idősávjának felfüggesztése jelenti a legjobb megoldást a karácsonyi szezon gördülékeny biztosítása érdekében, a döntéssel a kormány a javaslatok tükrében az aktuális járványhelyzetből indult ki, és optimálisan mérte fel a helyzetet. A friss változás kapcsán a szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a 19 órai zárás továbbra is érvényes valamennyi kereskedelmi egység esetén – ennek alapja a 20 órától érvényes kijárási korlátozás, amiben a védekezés érdekében továbbra sem várható változtatás.

„Változatlanul a járványhelyzet az elsődleges szempont mindannyiunk számára, ami meghatározó a kormány és a járványügyi szakértők döntéseiben is. A legfontosabb bolti eszközök a maszk és a védőtávolság figyelembevétele lesz az elkövetkező időszakban” – emelte ki a főtitkár.

Könnyebb a bevásárlás vidéken

A szakmai szövetségek mindegyike azt kérte, hogy a döntéshozók legalább átmenetileg, karácsonyig függesszék fel az idősávot, mert azt mostanra a bolti forgalmi adatok is megmutatták, hogy a járványveszély már fokozottabb lett azokban a napszakokban, amikor nem volt korlátozott a vásárlás és az idősek szabadon járhatták az üzleteket. Az ésszerű gyakorlatnak megfelelő, kedvező döntés született – közölte a Magyar Nemzettel a magyar vidéki bolthálózat, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke.

Zs. Szőke Zoltán elmondta: vidéken különösen problémás lehetett volna, hogy az ünnepek előtti forgalmas időszakban délelőttönként a jellemzően csak délig üzemelő élelmiszerboltokban hétvégente egy-két óra marad a családi bevásárlásra, amire a vidéki életmódban kialakult szokások alapján az sem lett volna jó megoldás, ha hosszabbra vált a üzlet nyitva tartása.

„Egyetértenek az idősebbek is a változtatással, mert továbbra is az egyének távolságtartása, a boltokon belül pedig a megfelelő körülmények biztosítása, az egymásra figyelés, a vevők biztonságos beszerzéseinek támogatása a lényeges” – jegyezte meg Zs. Szőke Zoltán.

Az elnök szerint viszont már akadnak, akik a friss döntés nyomán megkérdőjelezik az idősáv korábbi létjogosultságát, ám látni kell, hogy csupán az történt: egy korábbi intézkedésről szóló jogszabályt a gyakorlati tapasztalatok alapján éppen időben, az ünnepi szezon felénél az aktuális viszonyokhoz igazítottak, ahogy az a járványügyi szakemberek és a kereskedelmi szereplők egyeztetéseiből optimálisan lehetséges volt.

További enyhítés a cél

„Nemrég szakszervezetünk vetette fel, hogy az idősáv mellett megmaradt szabad vásárlási lehetőség miatt a 65 év felettiek nemcsak a saját időpontjaikban, hanem délutánonként is gyakran megfordultak az üzletekben. Ez eleve kockázatosabb, míg a munkavállaló, aktívabb réteg számára érezhetően leszűkültek a mindennapos beszerzések lehetőségei. Jó döntést hozott a kormány” – közölte a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

Bubenkó Csaba felidézte: a boltokból azt is jelezték, hogy előfordultak generációs feszültségek, illetve akadt, ahol a kereskedők úgy érzékelték, hogy a kizárólagos idősávból az érintettek költekezésének egy része más napszakokba vándorolt át. Emiatt a növekvő bolti forgalomban konstruktív megoldás lesz a kiegyenlített vásárlási idő, amivel a dolgozók napi feladatai is könnyebbé válnak, például nem kell igazolványt elkérni az idősebb vevőktől, ha az alkalmazott bizonytalan a vásárló korában – állapította meg. Bubenkó kitért rá: egyre közeledve a karácsonyhoz, ami az idén mindenki számára lemondásokkal jár, a családok igyekeznek megteremteni a megfelelő körülményeket a vásárlásokkal is.

„Mindenki fáradt, kimerült ettől a rendkívüli évtől, de most újabb két hétig szükséges a már megtapasztalt fegyelmezettség a boltokban, hogy az ünnepi időszak után már további enyhítések jöhessenek” – emelte ki a szakszervezeti vezető.

Üdvözlik a döntést a hazai láncok is

„Az idősáv felfüggesztésére várhatóan újra változnak a vásárlási szokások. Tapasztalataink szerint így jobban el tudjuk kerülni a tumultust az üzletekben, kedvezőbben eloszlanak majd a vásárlók a nyitva tartás alatt a karácsonyi felkészülés idejének forgalmasabb időszakában” – ezt Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója jegyezte meg a Magyar Nemzetnek.

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség is reagált a döntés kapcsán. Neubauer Katalin főtitkár a vállalkozások képviseletében közölte: nagyon fontos és jó döntés volt az idősáv eltörlése a karácsonyi csúcsforgalomban.

„Tartottunk attól, hogy a napokban felröppent hírek alapján az idősáv helyett esetleg egyéb, még nehezebben kezelhető korlátozás lép életbe. A kereskedők és a vásárlóközönség nevében is köszönjük a döntést” – fogalmazott a főtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában