itt az ideje

2020.06.18. 06:59

A Lánchidat nem államosítják, a fővárosnak kell felújítani azt

A fővárosi önkormányzat és Karácsony Gergely leállította a dél-pesti kerékpárút építését, pedig a 7,1 milliárd forintnyi összegű projekthez csupán kétszázmillió forintot kellett volna biztosítani. Eközben a Főpolgármesteri Hivatal arra vár javaslatokat, hogy milyen fejlesztések legyenek Budapesten. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter leszögezte: a Lánchidat nem kívánják államosítani, a fővárosnak kell gondoskodnia a felújításáról.

Budapest, 2020. március 19. Két lány biciklizik a Lánchídon Budapesten a koronavírus járvány idején. MTVA/Bizományosi: Turbéky Eszter *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Turbéky Eszter

Tudomásul kell venni, hogy a főváros nem ér véget a Nagykörútnál – mondta a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában tegnap Schnel­ler Domonkos, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára. Schneller arra a tegnapi, a Magyar Hírlapban megjelent hírre reagált, amely szerint többévnyi előkészítés, több száz millió forint ráfordítás után végül nem épül meg a dél-pesti kerékpárút. A projektet nyolcvan százalékban az Európai Unió állta volna, a 7,1 milliárd forintos beruházásból mindössze kétszázmillió terhelte volna a fővárosi önkormányzatot. Hozzátette: furcsállja, hogy míg a „kerékpáros-ellenesnek” kikiáltott Tarlós István előző főpolgármester elindította a bicikliút-fejlesztési programot, addig a „kerékpáros barátnak” tartott jelenlegi városvezető nemhogy gyorsítaná ezt, hanem leállítja. A helyettes államtitkár tárgyalásokat kezdeményez az érintett kerületek polgármestereivel a beruházás megmentése érdekében – értesült a Magyar Nemzet.

A fővárosi önkormányzat közben egy külön honlapot hozott létre, amelyen a budapestiek javaslatait várják, hogy milyen irányba kellene fejlődnie a városnak.

A Lánchíd ügyében pedig továbbra sincsenek érdemi válaszok a Városháza részéről.

A Magyar Nemzet megkérdezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy előfordulhat-e: a kormány államosítja a Lánchidat, és kézbe veszi annak felújítását? Gulyás leszögezte: a Lánchíd a fővároshoz tartozik, a főpolgármesternek kell gondoskodnia a felújításáról. Gulyás úgy vélekedett, hogy

ha Karácsony Gergely keres, akkor találhat pénzt: a számos tanácsadó, főpolgármester-helyettes fizetése négy év alatt rengeteg forrást emészt fel.

A tárcavezető a Magyar Nemzetnek reagált a főpolgármester keddi közleményére is, amely szerint a tűzijáték károsítaná a Lánchidat. Elmondta: erre vonatkozó szakvéleményt nem láttak, ellenben a felújítás halogatása biztosan további károkat okoz. Az augusztus 20-i ünnepségekkel kapcsolatban közölte, azok költségei július közepéig kerülnek nyilvánosságra a szerződésekkel együtt, a részletes elszámolást pedig utólag teszik közzé. Gulyás Gergely szerint az ünnepségsorozatra szükség van a turizmus fellendítése céljából, az ágazat szenvedte el a legnagyobb kárt az elmúlt hónapokban.

„Azt szeretném kérni, hogy gyermekkorom legszebb emlékét, a tűzijátékot hadd éljék át az én ­gyermekeim is” – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón Karácsony azon felvetésére, hogy a főpolgármester a Lánchíd felújítása érdekében törölné a Szent István napjához köthető programsorozatot és a tűzijátékot.

MSZP: Tűzijáték vagy felújítás?

Az MSZP a fővárosiakhoz fordul, hogy szavazzanak: tűzijátékot vagy a Lánchíd felújítását akarják – jelentette be Molnár Zsolt, a párt budapesti elnöke tegnap. A politikus kifejtette: Budapest közterületein plexi szavazódobozokat helyeznek el, és műanyag kupakokkal lehet majd szavazni a rakétákra vagy a hídfelújításra, valamint a párt honlapján is lehet támogatni azt a javaslatot, hogy az idei augusztus 20-i ünnepségekre szánt „nyolcmilliárd forintot” kapja meg a főváros a Lánchíd felújítására.

Kitilthatják a gyalogosokat a Lánchídról

Mindeközben a Világgazdaság arról ír, hogy a hivatalos mérnöki hídszemléről szóló beszámolóban az áll: a híd állapota valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően folyamatosan romlik, a tapasztalt súlyos problémák kezelése már lehetetlen.

Csak remélni lehet, hogy a komplex hídfelújítás megkezdéséig rendelkezésre álló időszakban nem következik be nem várt esemény a hídszerkezetben

– egyebek között erre az összefoglaló megállapításra jutott áprilisban az Msc–Főmterv konzorciuma a Lánchíd hídszemléjének elvégzéséről készített, 9. rajzszámú jelentésében. A vizsgálatsorozatot – amelynek több beszámolója is a Világgazdaság birtokába került – a Budapest Közút Zrt. rendelte meg. A szerződés értelmében a szerkezeti részek szemrevételezését a mérnöki irodák több alkalomra bontva végezték el.

Az áprilisi jegyzőkönyvben az olvasható, hogy

a híd jelenlegi állapotában „nagyon nehéz bármilyen prognózist adni arra nézve, hogy mikortól várható a romlási folyamat egy intenzívebb, balesetveszélyesebb szakaszba fordulása”.

Az Msc–Főmterv azt is írja, hogy a korábbiakban már megfogalmazott aggodalmak továbbra is fennállnak, sőt, az idő előrehaladtával súlyosbodnak. Általánosságban ugyan elmondható, hogy az öttonnás össztömeg-korlátozás bevezetése minden bizonnyal hozzájárul a Lánchíd állagromlásának lassulásához, a vasbeton szerkezet kapcsán viszont kiemelik, hogy számítani lehet arra, hogy kisebb betondarabok lehullhatnak a szerkezetről.

Ezek esetlegesen kárt is okozhatnak a híd alatt, az alsó rakparton áthaladó gépjárművekben vagy akár a Dunán úszó járművekben.

A pályalemez vasbeton szegélybordáinak és az azokat alátámasztó acéltartóknak az általános korróziós állapota igen súlyos. A legnagyobb kockázat a déli oldali járdalemeznél áll fenn: ennek a gyorsuló romlása könnyen tömeges lemezbeszakadásba fordulhat át, ez pedig olyan mértékű balesetveszély rizikóját rejti – ez érvényes az északi oldalra is –, amely esetlegesen szükségessé teheti a hídi járdák lezárását a gyalogosforgalom elől. A járdalemez bárhol és bármikor átlyukadhat, ennek pontos helye és ideje nem prognosztizálható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában