Járvány

2021.04.16. 06:55

A magyarok többsége elítéli az oltásellenességet

Elérheti a hatmilliót az oltást megkapók száma, hiszen a már beoltottakkal együtt összesen ennyien tervezik beadatni maguknak a vakcinát Magyarországon – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet részére készített országos, reprezentatív kutatásából.

Az előző héthez képest is tovább emelkedett az oltási hajlandóság, így már hatmillió honfitársunk, a felnőtt népesség háromnegyede (75 százalék) oltáspárti – írja a Magyar Nemzet. Ezek alapján az oltásregisztráció gyors emelkedése várható a közeljövőben. A múlt héthez képest emelkedett a kormányfővel kritikusak oltási kedve, de továbbra is alacsonyabb, mint az országos átlag (csak 66 százalékos). Ezzel szemben a kormányfővel szimpatizálóknak változatlanul magas aránya oltáspárti (nyolcvan százalék).

Korábban baloldali politikusok azt kezdeményezték, hogy a magyar hatóságok által engedélyezett kínai és orosz vakcinákat, az Európai Uniótól kapott engedélyig ne lehessen használni Magyarországon. A magyarok többsége (53 százalék) inkább nem ért egyet ezzel a lépéssel. Ők úgy vélték, hogy a magyar hatóságok engedélyezése után a kínai és orosz vakcinákkal is oltani kell. Mindössze a felnőtt népesség harmada (33 százalék) gondolta úgy, hogy inkább meg kellett volna várni az Európai Unió engedélyét a kínai és orosz vakcinák kapcsán.

Érdekesség, hogy még a kormányfővel szemben kritikusok harmada (35 százalék) is ebben a kérdésben a kormány oltáspárti álláspontjával értett egyet. Egy évvel a jövő évi országgyűlési választások előtt az is figyelmet érdemel, hogy az ismeretlen preferenciával rendelkezők körében is közel kétszer annyian támogatták ebben a kérdésben a kormány oltáspárti döntését (38 százalék), mint amennyien a baloldal keleti vakcinákkal való oltást ellenző álláspontját (22 százalék).

A 2022-es választások egyik fő kérdése az lesz, hogy melyik politikai oldal tudná jobban vezetni az országot és különösen is, melyikük alkalmasabb a járványhelyzet kezelésére. A válasz egyértelmű: csak a magyarok 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha a baloldal lenne kormányon, akkor ők jobban kezelték volna a koronavírus-járványt, mint a jelenlegi kormány. Még a kormányfővel kritikus, potenciális baloldali szavazóknak is csupán a 27, az ismeretlen pártpreferenciájú szavazóknak pedig mindössze öt százaléka gondolja a baloldalról, hogy jobban kezelték volna a koronavírus-krízist.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában