nemzetközi biztonság

2021.10.20. 17:07

A Nyugat új katonai doktrína elfogadására kényszerítette Moszkvát

Katonai fenyegetéssel, valamint politikai és gazdasági nyomásgyakorlással a Nyugat kikényszerítette, hogy Moszkva és Minszk ellenlépéséket tegyen, amelyek egyike a Szövetségi Állam új katonai doktrínájának kidolgozása – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az orosz és a fehérorosz védelmi tárca vezetői kollégiumának szerdai moszkvai együttes ülésén.

Sojgu szerint az új orosz-fehérorosz katonai doktrínát a tervek szerint hamarosan, a Szövetségi Állam legfelsőbb államtanácsának következő ülésén fogják elfogadni. A tárcavezető közölte, hogy a két ország védelmi minisztériuma a kétoldalú katonai együttműködést a stratégiai partnerség ötéves programjának alapján tervezi. Ennek keretében egyebek között kibővül a csapatok, valamint a parancsnoki és irányító szervek kiképzése.

Sojgu szerint az Oroszország és Fehéroroszország között a katonai együttműködés terén elért eddigi eredmények lehetővé teszik, hogy a biztonsági feladatokat időben lehessen hozzáigazítani a világban bekövetkező változásokhoz.

Az orosz védelmi miniszter a tanácskozáson rámutatott, hogy az Egyesült Államok a NATO-szövetségesei támogatásával felgyorsította a harcászati nukleáris robbanótöltetek és tárolóhelyeik korszerűsítését Európában. Különösen aggasztónak nevezte, hogy a blokk

a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező tagállamainak pilótáit is bevonja a taktikai nukleáris fegyverek használatát szimuláló gyakorlatokba.

– Ezt a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés közvetlen megsértésének tekintjük – mondta a tárcavezető.

Sojgu kifogásolta, hogy az észak-atlanti szövetség tovább erősíti katonai infrastruktúráját az orosz és a fehérorosz határok közelében, fegyver-, haditechnikai és hadianyagkészleteket hoz itt létre, és gyakorolja a csapatok átdobását a térségbe. Emlékeztetett arra, hogy egy amerikai páncélos dandárt és négy, többnemzetiségű taktikai zászlóaljcsoportot vezényeltek Lengyelországba és a balti államokba, Romániában, Lengyelországban és Lettországban pedig koalíciós hadosztályközpontokat alakítottak ki, továbbá megnövelték a kikötők és repülőterek infrastruktúrájának kapacitását.

A NATO elsődlegesen mozgósítandó erőinek létszáma csaknem megduplázódott,

és 25 ezerről 40 ezer főre nőtt. Sojgu szerint a Washington által Romániába és Lengyelországba telepített Aegis Ashore rakétavédelmi rendszerek univerzális kilövőállásai az elhárító rakéták mellett Tomahawk cirkálórakéták és a Pentagon által fejlesztett más csapásmérő eszközök indítására is alkalmasak.

A miniszter azt mondta, hogy a NATO felderítő és taktikai repüléseinek száma az orosz határok közelében a tavalyi évhez képest 30 százalékkal megnőtt, és hogy a szövetség égisze alatt zajló műveleti és harci kiképzés intenzitása továbbra is magas.

– Évente több mint 30 gyakorlatot tartanak a Szövetségi Állam nyugati határa közelében, ezek forgatókönyve az Oroszországgal történő fegyveres összecsapáson alapul. Ezekbe egyre gyakrabban vonnak be a szövetséghez nem tartozó országokat, így Grúziát, Ukrajnát, Svédországot és Finnországot. A balti államok és Lengyelország területét, valamint a Balti-tenger medencéjét egyre gyakrabban használják hadgyakorlatokra – fejtette ki az orosz védelmi miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában