kormányinfó plusz

2020.07.11. 17:17

Fontos ismerni, hogy az emberek mely korábbi járványellenes intézkedéseket támogatják

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számos aktuális kérdésre adott választ közösségi oldalán szombaton.

Budapest, 2020. június 25. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivõ a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. június 25-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

Fotó: Szigetváry Zsolt

A koronavírus-járvány esetleges fellángolása miatt fontos ismerni, hogy az emberek mely korábbi intézkedéseket támogatják a legnagyobb arányban – mondta a kormányszóvivő szombaton, a közösségi oldalán közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.

Szentkirályi Alexandra közölte: az első csatát Magyarország megnyerte vírus ellen, ugyanakkor aggasztónak nevezte a horvát, a szerb, a szlovák, az osztrák, a montenegrói, a cseh és a bolgár járványügyi adatokat. „Éppen ezért Magyarországnak is fel kell készülnie erre a helyzetre” – fogalmazott.

Ez úgy lehet a legeredményesebb, ha tudják, melyek a leginkább támogatott járvány elleni intézkedések – közölte hangsúlyozva, hogy „a Nemzeti konzultáció ebben ad majd világosabb képet”. Hozzátette: a konzultáció már online is kitölthető a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon, majd mindenkit arra biztatott, hogy töltse ki a konzultációs kérdőívet. Egyúttal figyelmeztetett: az ívek visszaküldésénél figyelni kell arra, hogy azokat kinek adják át, mert – mint fogalmazott – „a baloldali pártok és más szereplők most is támadják a konzultációt és akár törvénytelen akciókat is szerveznek ellene”.

Ezzel, mint mondta, egyértelművé tették, hogy nem támogatják, hogy az emberek olyan fontos témákban, mint a járvány, a migráció és a gazdaság újraindítása, elmondják a véleményüket.

Szentkirályi Alexandra a rövidtávú lakáskiadásról (airbnb) szólva elmondta: a kormány megadja a lehetőséget az önkormányzatoknak és a kerületeknek, hogy azok szabályozzák ezt a tevékenységet. Így engedélyezhetik, korlátozhatják, vagy akár meg is tilthatják rövidtávú lakáskiadást – ismertette.

A gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügyére reagálva a kormányszóvivő közölte: elfogadhatatlannak tartja, ami a konkrét esetben történt. „Felháborító, amit tett és a bírósági ítéletet – azt hiszem nagyon sokakkal együtt – én is enyhének érzem” – jelentette ki Szentkirályi Alexandra. Kiemelte, hogy a kormány és az Országgyűlés az elmúlt években is sokat szigorított a gyermekek elleni bűncselekmények büntetési tételén. Példaként említette, hogy a pedofilokat eltiltották minden olyan munkakörtől, ahol gyerekekkel érintkezhetnek.

Beszámolt arról, hogy gyermekvédelmi munkacsoport alakul. A kormány pedig kész támogatni a büntetőjogi szigorítást – hangsúlyozta. Közlése szerint a nyugdíjasok eddig is dolgozhattak, azonban július elsejétől még kedvezőbb adószabályok érvényesek rájuk, mert sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük azoknak, akik betöltötték az öregségi nyugdíjkorhatárt. Így ők 14 százalékos plusz jövedelemmel számolhatnak – jelezte.

A kormányszóvivő azt mondta: azért, hogy a koronavírus-járvány miatt elmaradt osztálykirándulásokat minél több osztály tudja pótolni, az ilyen utazásokra vonatkozó, a tanév során egyébként érvényes ingyenes utazás egészen augusztus végéig megmarad a vonatokon.

A Hol vagy, Kajla? elnevezésű országos turisztikai programról, amelynek keretében július 1. és augusztus 31. között minden 6-11 éves kor közötti gyermek Kajla Útlevelét és diák igazolványát felmutatva díjmentesen veheti igénybe a vonatokat és egyes hajójáratokat, a kormányszóvivő azt mondta, azzal a „nagymamát is meg lehet látogatni”. Beszámolt arról is, hogy az örökbefogadó szülőknek is jár a csecsemőgondozási díj (csed), amit azok a nők vehetnek igénybe, akik a szülést megelőző két évben legalább 365 napig biztosítottak voltak. A csed összege a korábbi 70 százalékról 2021 július elsejétől bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik.

Szentkirályi Alexandra emlékeztetett, hogy a parlament június 16-án megszavazta az illetéktörvény módosítását, a törvény már életbe is lépett, így az egyenes ági rokonok után, már a testvérek esetében is ingyenes az öröklés és az ajándékozás értéktől függetlenül. A mentesség a féltestvérekre és az örökbefogadott gyermekekre is vonatkozik – közölte.

Borítókép: Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. június 25-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában