összecsapás

2019.08.11. 08:27

A szakadárok elfoglalták az elnöki palotát Ádenben

Szerda óta tartott a harc a Szaúd-Arábia által támogatott kormányhoz hű erőkkel.

A Dél-Jemen függetlenségéért küzdő szakadárok szombaton elfoglalták az elnöki palotát Ádenben a Szaúd-Arábia által támogatott kormányhoz hű erőktől és megerősítették a kikötőváros ellenőrzését – közölték helyi források és a sajtó.

Szerda óta tartott a harc az elnöki palotáért. Az ország déli részén fekvő Áden azt követően lett a nemzetközileg elismert kormány ideiglenes székhelye, hogy az Irán által támogatott húszi erők 2014 végén elfoglalták az ország tényleges fővárosát, Szanaát. Az úgynevezett Déli Átmeneti Tanácshoz köthető felkelők szombaton nagyobb harc nélkül vették birtokukba Áden központi negyedét, miután az elnöki gárda elhagyta a területet – számoltak be helyi források.

Egy nevét elhallgató forrás elmondta, hogy számos elnöki gárdista csatlakozott a szeparatistákhoz. Ez utóbbiak a világhálóra feltettek egy videót, amit a nemzetközileg elismert jemeni elnök Abed Rabbó Manszúr Hádi kormányának korábbi székhelyén, az elnöki palota belsejében készítettek szakadár fegyveresek.

Szombaton a szakadárok arról is beszámoltak, hogy Áden környékén számos, korábban a kormányhoz hű erőknek bázisul szolgáló katonai támaszpontot is ellenőrzésük alá vontak.

A történtek után a Hádi kormány külügyminisztériuma azzal vádolta meg a szakadárokat, hogy államcsínyt követtek el a nemzetközileg elismert kormány ellen.

A helyi sajtó értesülése szerint az elmúlt 24 órában 30 ember halt meg, több tucatnyian megsebesültek a kormányerők és a szeparatisták összecsapásaiban Ádenben.

Szaúd-Arábia szombaton arra szólította fel a feleket, hogy sürgősen tartsanak találkozót a sivatagi királyságban, hogy rendezzék nézeteltéréseiket. A Rijád vezette koalíció képviselője egyben a harcok azonnali beszüntetésére szólított fel, hozzátéve, ha ez nem következik be, akkor katonai erőt vetnek be a tűzszünet megsértőivel szemben.

Értesülések szerint a Déli Átmeneti Tanács máris jelezte, hogy kész azonnal beleegyezni egy tűzszünetbe és felfüggeszteni a harcokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában