Garázda demonstrálók

2018.12.16. 10:50

Bűnözői körök is részesei a szervezett utcai zavargásoknak

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére indult megmozdulás során garázdaságra, rongálásokra, sőt, a kereszténység meggyalázására is sor került. Egy tucat rendőr sérült meg. Két nap alatt 51 tüntetőt állított elő a rendőrség, 22 főt vettek őrizetbe, közülük 11-en büntetett előéletűek. Az utcai felforgatók vasárnapra is újult erővel készülnek. Összefoglaló.

Budapest, 2018. december 12. Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevõi a Fidesz Lendvay úti székházánál 2018. december 12-én. MTI/Mónus Márton

December 12-én, szerdán a Kossuth téren kezdődött az ellenzéki pártok által indított tüntetéssorozat a munkatörvénykönyvet módosító törvény elfogadása nyomán. Az ellenzék által az Országgyűlésben keltett botrány egészen péntekig az utcán is folytatódott, majd egyre agresszívabbá vált. Szombaton a Fidesz közleményt adott ki az utcai zavargásokat értékelve. Ebben a vezető kormánypárt megállapítja: „egyre nyilvánvalóbb, hogy bűnözi körök is részesei a bevándorláspárti Soros-hálózat által szervezett utcai zavargásoknak.”

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a Budapest utcáin randalírozó agresszív és erőszakos vandálok között már több bűnözőt azonosított a rendőrség. Köztük drogost, autótolvajokat, lopás, garázdaság, rongálás miatt elítélteket.

A közlemény a vasárnapra ígért újabb tüntetések ismeretében bír különös hírértékkel. Ezeknek a tervezett megmozdulásoknak a sorában van olyan, ami a Facebookon szerveződik, van olyan, amelyet a Momentum, s olyan is, amelyet a a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) hirdetett meg.

Az alábbiakban a szerda este történtekkel kezdve mutatjuk be hírösszefoglalónkban mindazokat az utcai tüntetéseket és zavargásokat, amelyek odáig vezettek, hogy a Fidesz közleménye immár konkrét tények ismeretében tudja figyelmeztetni az embereket arra: hogyan kerülhetik el, hogy a bűnözők befolyásának is kitett utcai atrocitásoknak tegyék ki magukat.

Szerda

Szerdán este a kormányellenes tüntetők a Kossuth térről a Margit híd pesti hídfőjéhez vonultak, majd az Oktogon felé indultak, elfoglalva a Szent István körút mindkét oldalát. Többen a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd zászlait lengették. A kormányellenes megmozdulás a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt folytatódott, majd az Oktogonon és az Andrássy úton keresztül a Hősök teréig vonultak a résztvevők.

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői és rendőrök a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 12-én.
MTI/Mohai Balázs

Bár a rendőrökhöz erősítés érkezett, a tömeg provokációi miatt az összetűzést nem lehetett elkerülni: az egyre indulatosabb tüntetők folyamatosan dobálták a rendőröket petárdákkal, műanyag terelőelemekkel, tojással, sörösdobozzal. A demonstráció egyik résztvevője maró hatású gázt is használt. A rendőrök parancsnoka elrendelte a védőfelszerelés használatát. A BRFK közleménye szerint a rendőrök „a fokozódó agresszivitás megtörésére” könnygázt alkalmaztak. Nem sokkal éjfél előtt a rendőrség megkezdte a tiltakozók kiszorítását. A tüntetők egy része megkísérelt betörni az Országgyűlés épületébe, amit a rendőrség megakadályozott. Egy másik csoport a Lánchídra vonult, ahol a forgalmat akadályozta, a hidat egy időre le is zárták. A demonstrálók harmadik csoportja a Kossuth téren provokálja a rendőröket, építési törmeléket, hanggránátokat, pirotechnikai termékeket, tojást, és minden mást dobált a rendőrök felé.

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői a Fidesz Lendvay úti székházánál 2018. december 12-én.
MTI/Mónus Márton

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter törvénytelennek minősítette a szerda esti budapesti tüntetést, amelyen szavai szerint agresszív politikai aktivisták vettek részt. A politikus szerint a gyülekezéshez való jog alkotmányos alapjog, de ez békésen és törvényes keretek között gyakorolható. Ami szerdán történt, törvénytelen volt, agresszív politikai aktivisták és szép számmal „Soros György szervezeteinek kitartottjai” vettek részt a tüntetésen, a rendőrökkel szemben erőszakosan léptek fel, ami súlyos bűncselekmény – fejtette ki, hozzátéve, hogy nyílt kereszténygyűlölet, a karácsony ünnepével szembeni megvetés világlott ki a megnyilvánulásokból.

Kereszténygyűlölet

Az Origo cikke idézi a Mandineren megjelent videót, melyen alpári stílusú, keresztényellenes kiáltások hallhatók. Az egyik tüntető minősíthetetlen hangnemű, gúnyos sértéseket kiabált: „G*ci, hogy védik a kibeb*szott jászolt, b*zmeg!” – hallható a videóban.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=6917&v=22t12hr95f0

A Belügyminisztérium közleménye szerint Pintér Sándor belügyminiszter elmondta: a közelmúltban ilyen mértékű és intenzitású támadás nem ért magyar rendőrt. A miniszter egyértelművé tette: a törvényeket Magyarországon mindenkinek be kell tartania, a rendőrség elsődleges feladata a törvényes rend garantálása és biztosítása.

Csütörtök

December 13-án, csütörtökön folytatódott a tüntetéssorozat. Bár a demonstráció több órán át békésen zajlott, de este a Budapesti Rendőr-főkapitányság már azt közölte: a tüntetők agresszívvé váltak, ködgyertyát dobtak a rendőrökre. A demonstrációt a Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet nevű diákcsoport hirdette meg.

A Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás címmel meghirdetett demonstráció résztvevői és rendőrök a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 13-án.
MTI/Balogh Zoltán

A tömeg nem sokkal 6 óra után indult el a Kossuth térről. Onnan a Margit hídon keresztül átvonultak Budára, majd a Bem rakparton haladva a Lánchídon át visszamentek Pestre, a József Attila utca, Erzsébet tér, Andrássy út, Oktogon, Nyugati tér útvonalon mentek tovább. A tömegben feltűntek magyar és uniós lobogók, Momentum-, Jobbik-, LMP- és Párbeszéd-zászlók.

A rendőrség honlapján azt írta: a Kossuth téren az egyre agresszívebben viselkedő tüntetők újból provokálják a rendőröket, és ködgyertyát dobtak a rendőrsorfal közé, majd neki is mentek a sorfalnak. A rendőrség a nehezedő nyomás visszaszorítása érdekében könnygázsprayt alkalmazott. Egy embert hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt előállítottak – írták.

Péntek

A tüntetéssorozat pénteken is folytatódott a belvárosban. A megmozdulás az Origo tudósítása szerint teljes kudarcba fulladt.

A budapesti kormányellenes tüntetés résztvevői és rendőrök a Kossuth téren 2018. december 14-én. MTI/Balogh Zoltán

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: ezeken a tüntetéseken ugyanaz az 1000-1500 ember vesz részt, akiket a „Soros-hálózat” korábbi politikai rendezvényein már láthattak. Rámutatott: a csütörtöki tüntetés egyik szervezője Pósfai István volt, aki a CEU melletti demonstrációkat is szervezte, de olyan ismert Soros-aktivistákat is láthattak a rendbontók között, mint Gulyás Márton vagy Fekete-Győr András, sőt, az is kiderült, hogy „külföldi Soros-zsoldosok” is vannak a randalírozók között.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Soros-hálózat a „tőlük már jól ismert erőszakos eszközöket veti be”, és csak ürügyet kerestek ahhoz, hogy politikai balhét csináljanak és megrendelésre rossz hírét keltsék Magyarországnak.

„Törnek-zúznak az utcákon, és azért provokálják a rendőrséget, hogy le tudják járatni hazánkat. Láthatóan a Soros-hálózat semmit sem tisztel: sem a magyar emberek döntését, sem a törvényeket, sem a rendőröket”

- fogalmazott.

Felirat a Parlamentnél a Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás címmel 2018. december 13-án tartott demonstráció után, december 14-én. MTI/Máthé Zoltán

A kormánypárti politikus azt is kiemelte, hogy a „magukból kivetkőzött Soros-aktivisták” fel akarták gyújtani az ország karácsonyfáját, és hogy összetörték azokat a szánkókat, amiket szegény gyerekek kaptak volna meg karácsonyi ajándékként.

Két nap alatt 51 tüntetőt állított elő a rendőrség, 22 főt vettek őrizetbe, közülük 11-en büntetett előéletűek

A BRFK pénteki tájékoztatása szerint a tájékoztatás szerint a szerdai demonstráció nyomán 35 embert állított elő bűncselekmény gyanúja miatt a hatóság, közülük 13-at őrizetbe is vettek. A csütörtöki tüntetés napján 16 embert állítottak elő. Egy embert szabálysértés, további 15-öt bűncselekmény gyanúja miatt.

Arról is beszámoltak, hogy az első napon kilenc, a második napon öt rendőr sérült meg, illetve nyolc, a rendőrség által használt autót is megrongáltak a tüntetők.

Az előállított tüntetők közül 22-őt vettek őrizetbe. Csécsi Soma, a BRFK szóvivője azt is elmondta: az előállítások indokai között garázdaság, rongálás, lopás, és hivatalos személy elleni erőszak szerepel. Az MTI információi szerint a szerdai tüntetéseken előállítottak közül tizenegy ember büntetett előéletű.

Mint arról portálunk is beszámolt, a Századvég felmérése szerint a megkérdezettek 83 százaléka elutasítja az elmúlt napok tüntetésein tapasztalt agressziót és a rendőrökkel szemben tanúsított erőszakot.

A Szabad Egyetem és a Hallgatói Szakszervezet demonstrációjának résztvevői és rendőrök a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 13-án. MTI/Mónus Márton

A szándékos provokációt igazolja többek között az Origo birtokába jutott hangfelvétel, melynek tanúsága szerint a fővárosi megmozduláshoz csatlakozó pécsi tüntetésen Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke, az agresszív pesti tüntetések egyik főszervezője elismerte, hogy ők törték be a Parlament ablakát, valamint elmondta, hogy szerinte

„Semmi más eszköz nem maradt a kezünkben csak az erőszak.”

A 888.hu pedig az ellenzéki sajtóban mártírként beállított gördeszkás tüntetővel kapcsolatban módosít az egyoldalú képen: írásuk szerint ugyanis a demonstrátor szándékos rongálása vonta maga után a rendfenntartók intézkedését. A férfi ugyanis gördeszkájával leverte egy rendőrautó visszapillantó tükrét.

Borítókép: Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői a Fidesz Lendvay úti székházánál 2018. december 12-én.

MTI/Mónus Márton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában