Fenyegetés

2017.07.29. 07:30

Akár Chicagót is elérheti a pénteken tesztelt észak-koreai rakéta

Jóval nagyobb lehet a hatótávolsága a korábbinál annak az interkontinentális ballisztikus rakétatípusnak, amelyet Észak-Korea pénteken tesztelt: akár Chicagót is fenyegetheti – állítják amerikai szakértők.

David Wright fizikus becslése szerint ha a jelentésekben szereplő adatok helyesek, a rakéta által elért maximális magasságról és repülési idejéről, akkor indítási helyétől számítva elméletileg 10 ezer 400 kilométerre lévő célpontra is lecsaphat. Hatótávolságába így belefér Los Angeles, Denver vagy Chicago egyaránt, attól függően például, hogy mekkora tömegű és méretű robbanótöltettel szerelik fel – véli a fizikus.

Észak-Korea immár másodszor bocsájtott fel sikeresen interkontinentális ballisztikus rakétát. Az első tesztet alig pár hete, július 4-én hajtotta végre. Az a rakéta 40 percet repült és – csupán az Egyesült Államokat tekintve – jobbára Alaszkát érhette volna el. A pénteken fellőtt öt perccel hosszabb ideig hasította a levegőt, majd – akárcsak az első – a Japán-tengerbe csapódott. A megtett távolság rövid voltának oka, hogy – japán közlés szerint – a rakétát nagyon meredek szögben lőtték ki fel az észak-koreaiak.

Donald Trump amerikai elnök a rakétatesztről értesülve pénteken azt mondta, hogy az Egyesült Államok megtesz minden szükséges lépést területének biztonsága és Észak-Koreához közeli szövetségeseinek védelmében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában