Illegális bevándorlás

2018.06.13. 21:35

Német és osztrák rendőrök segítik Albániában a határvédelmet

A német belügyminiszter és az osztrák kancellár az illegális migráció ellen harcolók tengelyéről beszélt szerdán Berlinben.

13 June 2018, Berlin, Germany: Horst Seehofer (Christian Social Union - CSU, R), interior minister and Austria's chancellor Sebastian Kurz after a meeting at the federal interior ministry. Photo: Michael Kappeler/dpa

Horst Seehofer német belügyminiszter szerdán Berlinben bejelentette, mivel Albánia egyre inkább a migráció „alternatív útvonala”, ezért segíteni kell a helyi hatóságoknak, így Németország rendőröket küld az albán határvédelem megerősítésére.

Sebastian Kurz osztrák kancellár azt mondta, hogy a balkáni migrációs útvonalat ugyan sikerült lezárni a 2015-ben elmélyült válság idején, de ismét növekedik az érkezők száma Görögországban, és „új fejlemények” mutatkoznak az „albán útvonal mentén”. „Fontos, hogy ne várjunk a katasztrófa bekövetkeztéig, mint 2015-ben, hanem időben megtegyük az ellenlépéseket”, ezért Ausztria is támogatja rendőrökkel Albániát – mondta.

A soros uniós elnökség osztrák tervei

A júliusban kezdődő osztrák soros uniós elnökség programjáról elmondta, hogy meg kell erősíteni a Frontexet. Az EU-s határ- és partvédelmi ügynökségnek nagyobb személyzettel és több pénzzel kell rendelkeznie, mindenekelőtt pedig szélesebb jogkörrel.

A Frontex munkatársainak több lehetőséget kell adni arra, hogy fellépjenek az embercsempészekkel szemben, együttműködjenek EU-n kívüli, harmadik országokkal és megakadályozzák az embercsempészek hajóinak elindulását. A szervezet fejlesztésében és felhatalmazása, mandátuma bővítésében előre kell lépni az osztrák soros uniós elnökség idején, főleg a tagállami vezetők szeptemberi találkozóján – mondta Sebastian Kurz.

Az illegális migráció ellen harcolók tengelye

Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy teljes mértékben támogatja az osztrák törekvéseket. Elmondta, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter kezdeményezésére Róma, Bécs és Berlin együttműködést kezd a biztonság, a terrorizmus elleni küzdelem és az illegális migráció területén.

Sebastian Kurz kiemelte, hogy létre kell hozni az „illegális migráció ellen harcolni akarók tengelyét”. Ehhez a törekvéshez kapcsolódik a három ország regionális együttműködése. Hozzátette, hogy hatalmas változás történt az illegális migráció megítélésében 2015-2016 óta, amikor még erős ellenállásba ütközött a „nyitott határok politikája” elleni személyes fellépése. Most már viszont „rendkívül széles és nagy” a külső határ védelmét a középpontba helyező osztrák álláspontot támogató országok tábora – mondta.

Németország is egyre keményebb

Horst Seehofer a tárca menekültügyi reformjavaslataival, úgynevezett mestertervével kapcsolatban elmondta, arra törekszik, hogy még ezen a héten megállapodjanak Angela Merkel kancellárral a 63 pontos terv utolsó vitatott pontjáról, arról, hogy vissza lehet-e utasítani a határon a papírok nélkül érkező menedékkérőket, valamint azokat, akiket valamely más EU-s tagországban már nyilvántartásba vettek, és azokat, akiknek menedékjogi kérelmét már elutasították Németországban, és mégis vissza akarnak térni az országba.

Az egyelőre nem nyilvános tervnek ez az eleme német sajtóértesülések szerint azt is tartalmazza, hogy a belépés megtagadása akkor kerülhet szóba, ha az adott évben érkezett menedékkérők száma átlépi a 220 ezer főt. Ez a feltétel a koalíciós szerződésből következik, amely szerint az évi 180 ezer és 220 ezer közötti sávban kell tartani a menekültügyi rendszer keretében, humanitárius okokból befogadott emberek számát.

Borítóképünkön Horst Seehofer német belügyminiszter és Sebastian Kurz osztrák kancellár berlini sajtótájékoztatójukon.

Fotó: Michael Kappeler / DPA / AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában