12°
20°

Átvette vezérkari főnöki kinevezését Korom Ferenc

Áder János köztársasági elnök határozata szerint a Honvéd Vezérkar főnökének megbízatása 2018. május 16-tól 2023. május 15-ig, határozott időre szól.

Korom Ferenc vezérőrnagyot egyúttal előléptették altábornaggyá.

Simicskó István leköszönő honvédelmi miniszter ünnepi beszédében Benkő Tibor eddigi vezérkari főnököt és Korom Ferencet is kiváló katonának nevezte.

Az ügyvezető kormány honvédelmi minisztere azt mondta:

Korom Ferenc szigorú, határozott ember, fegyelmezett katona, de minden katonai beosztásában emberséges is volt.

Simicskó István megköszönte az eddigi közös munkát Benkő Tibor eddigi vezérkari főnöknek. Kifejtette: Benkő Tibor 43 éve katonaként szolgál. Ebből több mint 20 éven keresztül különböző beosztásokban közösen segítették, támogatták egymást, tettek a Magyar Honvédségért, és Benkő Tiborral hasonló módon látják a honvédséget, illetve azt, milyen jövőt szánnak neki – mondta.

Az ünnepségen részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, a Honvédelmi Minisztérium vezetősége, Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának leendő elnöke, a titkosszolgálatok vezetői, volt vezérkari főnökök.

Korom Ferenc – aki január óta az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoki posztját töltötte be – hétfőn az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában kinevezés előtti meghallgatásán azt hangsúlyozta: a nemzeti érdekek képviselete kell, hogy vezéreljen mindent, nemzeti haderőt kell építeni és fejleszteni. Azt mondta: ismeri a Magyar Honvédség jelenlegi helyzetét, képességeit és korlátait is, tisztában van Magyarország biztonsági helyzetével, a nemzetközi és hazai kihívásokkal.

Borítókép: A Honvéd Vezérkar főnökének jelölt Korom Ferenc kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága együttes ülésén az Országgyűlés Irodaházában 2018. május 14-én
MTI Fotó: Soós Lajos

Hozzászólások

12°
20°
Közepesen felhős
Sz
21°
Cs
20°
P
20°
Sz
18°

Hirdetés

XI. Csipkebogyó Fesztivál Szarvaskőben

Hirdetés

Melyek a Gazdasági Versenyhivatallal való együttműködés lehetséges előnyei?

Hirdetés

Hirdetési tanácsadót keresünk!
Turizmus Summit 2018
Orbán: a turizmus az egyik legsikeresebb ágazat, mert az ország biztonságos
Németh Zsolt / 14 perce
A szlovákiai magyarság határozott támogatója egy erős kisebbségvédelmi rendszer létrejöttének
Ha az Európai Unió nem akarja elveszteni hitelességét, akkor kiemelt védelmet kell, hogy nyújtson őshonos kisebbségei számára.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZEIFERT LÁSZLÓ életének 70. évében elhunyt. Temetése 2018. október 17-én 10.30 órakor lesz az egerszalóki temetőben. Gyászoló felesége, gyermekei, menye, veje és unokái.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy FARSANG SÁNDOR életének 74. évében elhunyt. Temetése a Hatvani temetőben 2018. október 17-én 10 órakor lesz. Előtte engesztelő gyászmise a temető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy a szeretett feleség és édesanya SOMFAI CSABÁNÉ 68.évesen váratlanul elhunyt. Temetése 2018. október 18-án 11.30órakor lesz az egri Kisasszony temetőben az engesztelő gyászmisét követően. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk , hogy GÁL ISTVÁN nyugállományú honvéd alezredes 2018. október 5-én hosszantartó súlyos betegségében elhunyt. Hamvait Katonai Tiszteletadással 2018. október 18-án 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a Sarudi köztemetőben. Gyászoló családja és a Magyar Honvédség.
Köszönetet mondunk mindazoknak akik SZABÓ MIKLÓS temetésén részt vettek és fájdalmukban osztoztak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy TIPARI ZOLTÁNNÉ szül: Molnár Etelka az -Egri Közúti Építő Vállalat- volt dolgozója életének 88. évében türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése 2018. október 19-én 15 órakor az egri Kisasszony Temetőben lesz. Elötte 14.30 órakor engesztelő gyászmise a temető kápolnájában. A gyászoló család.
Fájdalommal tudatom, hogy ZELEI ISTVÁNNÉ édesanyám elhunyt. Temetése a Lajosvárosi temetőben 2018. október 15-én 15.30 órakor lesz. Gyászoló fia.
Hálás szívvel köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunkat DOMÁN ANDRÁS-t utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy KÁSÁNÉ KISS MÁRIA türelemmel viselt betegség után 2018. október 8-án elhunyt. Hamvait utolsó útjára 2018. október 19-én 14 órakor kisérhetik el a mezőkövesdi temetőben. Emléke szívünkben él!
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy KRAJCSOVICS JÓZSEF életének 67.évében elhunyt. Búcsúztatása Egerben a Rózsa Károly ut. 1.sz.alatt lesz 2018. október 13-án 11órakor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOMÁN ANDRÁS felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa, testvér, -az Agria Volán nyugdíjasa- életének 75.évében türemmel viselt hosszantartó betegség után elhunyt. Temetése Egerben a Lajosvárosi temetőben 2018. október 10-én 14 órakor. Elötte 13.30 órakor gyászmise a Lajosvárosi templomban. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik RÁCZ ALÍZ búcsúztatásán részt vettek, utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Hálás szívvel köszönetet mondunk mindazoknak, aki szeretett lányunkat KOVÁCS ZSUZSANNÁT utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk azokkal akik ismerték és szerették, hogy KIRÁLY GYÖRGY a Hm-i Vízmű Zrt. volt dolgozója 69.évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatója 2018. október 9-én /kedden/ 14órakor az egri Lajosvárosi temetőben lesz. Szerető felesége és fia.
Megrendülten tudatjuk, hogy SZABÓ MIKLÓS az Eszterházy Károly egyetem volt gazdasági igazgatója életének 62.évében nagy türelemmel viselt betegségében 2018. szeptember 21-én elhunyt. Hamvait az egri Hatvani temetőben helyezzük örök nyugalomra 2018. október 12-én 13 órakor. Elötte 12.30 órakor engesztelő gyászmisét a temető kápolnájában tartunk. Gyászoló felesége Szabóné Tóth Lilian
Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamám özv. SCHWARCZ DÁVIDNÉ szül. Domán Apollónia ( Pólika néni) életének 93. évében elhunyt. Búcsúztatására , örök nyugalomba helyezésére szűk családi körben került sor a Bazilika altemplomában. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk szerettünkre KISZÁLY PÉTERRE halálának 20. évfordulóján. Felesége, Fia, Lánya és Unokái
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy szeretett gyermekem BÓTA ILONA életének 61.évében elhunyt. Temetése 2018. október 4-én 15.30 órakor lesz az ostorosi temetőben az engesztelő szentmisét követően. Édesanyja és a gyászoló család Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak akik jelenlétükkel fájdalmunkban osztoztak.
Mély fájdalommal tudatjuk,hogy NAGY MIKLÓS -kertész- életének 70. évében hosszas betegség után elhunyt. Temetése 2018. október 4-én 10 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal és fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen drága édesanya, nagymama és rokon HADHÁZY SZABOLCSNÉ szül. Varga Mária - nyug. tanárnő - méltósággal viselt hosszantartó , súlyos betegség után életének 71. évében elhunyt. Temetése az ostorosi temetőben 2018. október 6-án 12 órakor lesz. A gyászoló család.
Régi adósság / 1 órája
Erdélyi tájegységgel bővül a Szentendrei Skanzen
Akár 50%-kal! / 2 órája
A villanyautók is többet fogyasztanak a szabványosnál
csúcs karrier / 2 órája
Eminem az Empire State Building tetején rappelt
eger / 2 órája
Különleges kincseket láthat a nagyközönség
Süli K.
ítélet / 3 órája
Roma gyerekeket különítettek el Gyöngyöspatán: itt az elsőfokú ítélet!
HEOL
eger / 3 órája
Az egri mentőtiszt bemutatja, hogyan menthet életet - Videóval
Tóthpál Zoltán