Zaklatási ügyek

2017.11.21. 08:47

Az egyik legtekintélyesebb amerikai tévés műsorait is felfüggesztették

A történtek idején 21 és 37 év közötti nők a The Washington Post című lapnak arról számoltak be, hogy a most 75 éves Rose akaratuk ellenére szexuálisan közeledett hozzájuk, telefonon zaklatta őket, meztelenül jelent meg előttük, mellüket, feneküket, nemi szervüket fogdosta.

Az első kitálalót az 1990-es éves elején zaklatta Rose, a legutóbb eset pedig 2011-ben történt. A nők mind Rose showműsorában dolgoztak vagy szerettek volna dolgozni.

Charlie Rose a CBS televízió reggeli műsorának és vasárnaponként jelentkező 60 minutes című magazinjának egyik vezetője, talk-showja fut a PBS közszolgálati televízióban és dolgozik a Bloomberg hírügynökség televíziójának is. A The Washington Post információi után mindhárom médiumnál felfüggesztették műsorainak gyártását és sugárzását.

„Nagyon nagy zavarban vagyok” – fogalmazott a veterán újságíró hétfőn este kiadott közleményében.

A zaklatások közül némelyiket elismerte. „Időnként érzéketlenül viselkedtem, s ezért vállalom a felelősséget, de nem gondolom, hogy valamennyi vád helytálló” – olvasható Rose közleményében, amelyet a The Washington Post szerkesztőségének küldött meg.

A PBS televízió hétfő este közleményt adott ki, amelyben „megdöbbenésének” adott hangot, és bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszünteti a „Charlie Rose” címet viselő beszélgetős műsor sugárzását. Hasonló értelmű nyilatkozatot tett közzé a CBS televízió is.

Hétfőn a The New York Times is felfüggesztette tisztségéből fehér házi tudósítóját, Glenn Thrusht, akit a Vox hírportálon közölt riportban szintén szexuális zaklatással vádoltak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában