nemzeti konzultáció

2017.10.20. 16:57

Az LMP szerint nincs Soros-terv, a Fidesz szerint viszont kész azt végrehajtani

A nagyobbik kormánypárt Szél Bernadett kijelentésére reagált, miszerint a Fidesz egy nem létező tervről indított konzultációt. Az LMP társelnöke hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést a nemzeti konzultációhoz kapcsolódóan.

Kanász-Nagy Máté, az LMP pártszóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett lépését azzal indokolta: a kormány egy olyan tervről indított konzultációt és „herdál el erre csaknem 10 milliárd forintot”, amely valószínűleg nem is létezik.

Hozzátette: társelnökük közérdekű adatigénylés keretében kívánta megkapni a „Soros-tervet” a kormánytól, ám semmilyen választ nem kapott az arra rendelkezésre álló határidőn belül. Az LMP ezért adatpert is indít – tette hozzá a szóvivő.

Kanász-Nagy Máté „kamunak”, alaptalannak nevezte a konzultációt, amely szerinte csupán a kormányzati propaganda része, és az a célja, hogy elterelje a figyelmet az ország valódi problémáiról.

A Fidesz reagálásában azt írta, az LMP is ugyanazt a migránspárti politikát folytatja, mint Gyurcsány Ferenc és a szocialisták.

Velük együtt támadja a nemzeti konzultációt és tagadják a „Soros-tervet”, miközben ők maguk is támogatják és készek végrehajtani – írták.

Kifejtették, hogy az LMP európai parlamenti képviselője, Meszerics Tamás minden alkalommal megszavazza a brüsszeli „migránspárti” javaslatokat, a migránsok betelepítésének kikényszerítéséről szóló EP-jelentést, és azt is, hogy pénzbüntetéssel sújtsák azokat az országokat, amelyek nemet mondanak a kényszerbetelepítésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában