Járvány

2020.02.19. 22:33

Az optimisták szerint április-májusban kifullad a járvány

Magyarországon a koronavírus-fertőzés legkisebb gyanúja esetén is elrendelik a kórházi karantént – emelte ki Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa az M1 aktuális csatornán szerdán.

Szlávik János hozzátette:

nem elegendő, ha valaki otthon marad, orvosi, egészségügyi ellenőrzés alatt kell lennie, és olyan épületben, ahol senki sem látogathatja.

Elmondta: Magyarországon szigorú intézkedéseket kell tenni a Kínából, illetve Kína Hupej tartományából érkező embereknél.

Kérdésre válaszolva azt mondta:

indokoltnak tartaná, hogy a Japánban kikötött óceánjáró utasai karanténba kerüljenek, különösen azért, mert mint kiderült vannak tünetmentes vírushordozók is.

A főorvos szerint bár két napja csökken az újonnan megfertőzöttek száma, újabb országok jelentenek eseteket, így még nem lélegezhet fel a világ, hogy nem lesz világjárvány. Már több ezer esetet elemeztek Kínában, és ezek alapján egyre inkább látszik, hogy a gyermekekre nem, inkább az idősebbekre veszélyes a betegség.

Szlávik János ismertette:

az optimisták szerint április-májusban kifullad a járvány, a kicsit pesszimisták szerint júniusig, a pesszimisták szerint egész nyáron lesz még koronavírus okozta megbetegedés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában