szolgálat

2021.05.13. 13:00

Böjte Csabával találkozott Kásler Miklós

Őszinte elhivatottsága, amellyel támogatja, felkarolja és segíti a szükséget szenvedők ügyét, mindannyiunk számára példaként szolgál – írta közösségi oldalán a miniszter.

Böjte Csaba ferences szerzetessel, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójával találkozott csütörtökön Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A miniszter a Facebook-oldalán azt írta, „Böjte Csaba testvér Urunk mennybemenetelének ünnepén volt ismét a vendégem”.

„A koronavírus-fertőzésből történt felgyógyulását követően nagy örömmel tölt el, hogy Csaba testvért a szolgálata okán láthattam viszont” – tette hozzá a miniszter.

Kásler Miklós hangsúlyozta, Böjte Csaba őszinte elhivatottsága, amellyel támogatja, felkarolja és segíti a szükséget szenvedők ügyét, „mindannyiunk számára példaként szolgál”.

Böjte Csabát már januárban is fogadta Kásler Miklós. Azt követően közös sajtótájékoztatót tartottak abból az alkalomból, hogy a ferences szerzetes felépült a koronavírus-fertőzésből.

A dévai gyermekotthon alapítója akkor elmondta, hogy novemberben nagyon köhögött. Kásler Miklós felhívta, és észlelte, hogy beteg, ezért intézkedett a magyarországi kezeléséről. December elején jöhetett ki a Szent László-kórházból.

A dévai gyermekotthon alapítója akkor arra biztatta az embereket, hogy vegyék komolyan a koronavírust, mert „nehéz tőle megszabadulni”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában