lehetőség

2017.09.15. 10:30

A boltokba kell leginkább az idős munkaerő

Egyre többeket vonz a szövetkezeti forma, júliustól már több mint tíz, időseket foglalkoztató közösséget alapítottak országszerte.

Folyamatosan szaporodnak a nyugdíjas-szövetkezetek, júliustól már több mint tíz, időseket foglalkoztató közösséget alapítottak országszerte. A KSH felmérése szerint a nyugdíjasok 29 százaléka szeretett volna már tovább dolgozni. Jelentősen megugorhat a munkába állók létszáma, mivel sok cég adhat megbízást idősek foglalkoztatására – nyilatkozta Kováts Balázs, az országos lefedettségű Szomszédok szövetkezet ügyvezető igazgatója.

A Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet három regionális irodája már működik. A napokban várhatóan a negyedik, a Pesti Szomszédok is elindul. Még ebben a hónapban megalakulhat az érdekképviseletük is, amely összefogja a közösségeket, emellett biztonságot nyújt a tagoknak.

A Szomszédok mellett a Harmadik Kor szövetkezet már elindult, Miskolc környékére, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyére fókuszál. Nemrégiben alakult meg a Coop-hálózat első szövetkezete Szolnokon, ahová eddig a Coop-üzletekben dolgozó nyugdíjasok léptek be, de a közösség nyitott más munkakörökben dolgozókra is. A CBA már felvette a kapcsolatot a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségével annak érdekében, hogy segíthessenek a nyugdíjas munkavállalók foglalkoztatásában a CBA hálózatán belül – jelezte Fodor Attila kommunikációs igazgató.

A kiskereskedelemben dolgozó nyugdíjasok a szövetkezeti formának köszönhetően az eddigi keresetüknél legalább 10-12 százalékkal magasabb összeget vihetnek haza havonta – mondta el Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop elnöke. Ennek oka, hogy a szövetkezeten keresztül végzett munkára csak a 15 százalékos szja-t kell megfizetni. Vagyis a jelenleg már dolgozó nyugdíjasoknak is érdemes belépniük, és a nyugdíjba készülőket szintén az eddiginél kedvezőbb feltételekkel lehet tovább foglalkoztatni. Mindeközben nemcsak az öregségi nyugdíjasok dolgozhatnak nyugellátásuk megtartása mellett, hanem a 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonult nők is.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában