Kvótaper

2017.08.25. 14:36

Budai Gyula: új szintre lépett a brüsszeli fenyegetés

Új szintre lépett a brüsszeli fenyegetés a kvótaügyben, de egyetlen szuverén tagállamtól sem várható el, hogy olyan illegális bevándorlókat fogadjon be, akikről nem tudni, honnan jöttek – mondta Budai Gyula.

A fideszes parlamenti képviselő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában arra is emlékeztetett: néhány nappal ezelőtt a Magyar Nemzetben megjelent egy az Európai Unió migrációért felelős görög biztosával készült interjú, amelyben Dimitrisz Avramopulosz azt mondta, hogy Magyarországnak kötelező a kvótahatározatban foglaltak végrehajtása és migránsokat kell befogadnia.

A kormánypárti politikus jelezte: jelenleg is folyik az ügyben kötelezettségszegési eljárás Magyarországgal, Csehországgal és Lengyelországgal szemben, és szeptemberben dönt az Európai Bíróság a kvótaperben, amelyet Szlovákia és Magyarország indított, illetve Lengyelország belépett az oldalukon. Ugyanakkor azok a tagállamok, amelyek megszavazták a betelepítési kvótát, maguk sem hajtották végre a határozatot – mutatott rá.

Budai Gyula kitért arra: „a bennünket leginkább bíráló Ausztriának” 1911 migránst kellett volna befogadnia, de a mai napig egyetlenegyet sem fogadott be. Ugyancsak nem hajtotta végre a kvótahatározatot Németország és Franciaország sem, a számukra meghatározott 17 ezer migránsból minimális számút fogadtak csak be – közölte.

Kiemelte: „Brüsszel kettős mércét alkalmaz”, és kifejezetten Magyarországon, illetve Csehországon és Lengyelországon kívánja csak számon kérni a kvótahatározat végre nem hajtását. „Teljesen új szintre lépett a brüsszeli nyomásgyakorlás”, ugyanis egyetlen szuverén tagállamtól sem várható el, hogy olyan illegális bevándorlókat fogadjon be, akikről nem tudni, honnan jöttek, hová tartanak, milyen céllal érkeztek Európába – jelentette ki.

Budai Gyula arról is beszélt: „nagyon lényeges momentum”, hogy az interjú a „Simicska Lajos érdekeltségi körébe” tartozó Magyar Nemzetben jelent meg. Úgy látszik, Simicska Lajos, „aki kilóra felvásárolta a Jobbikot és dróton rángatja azt, beállt a kvótahatározat mögé” – fogalmazott.

Úgy vélte, az is fontos, hogy a Jobbik „Gyurcsány Ferenccel és a szocialistákkal együtt az alaptörvény módosítását ebben a kérdésben nem szavazta meg”. Mindezek miatt „a Jobbiknak ebben a kérdésben színt kéne vallania” – magyarázta.

A politikus elmondta: a kvótaper vonatkozásában „Magyarország el fog menni a falig”, és mindent megtesznek, hogy az országot megvédjék, hogy Magyarországra illegális bevándorlók ne érkezhessenek.

Felidézte: 2015-ben a belügyminiszterek tanácsának határozata alapján született meg a kvótahatározat, amelynek hatálya szeptemberben lejár. Jogi kérdés, hogy akkor okafogyottá válik-e a határozat. Az ügy gyorsításával, azzal, hogy két hónap helyett a válaszadásra egy hónapot adtak, és az Európai Bíróság ítéletét szeptember 6-ára tűzték ki, Brüsszel annak akar elé menni, hogy ha a két év lejártával a kvótahatározat hatályát veszti, akkor ne kelljen újrakezdeni az egész ügyet – vélekedett. Hozzátette: Brüsszel „előre menekül”, és mindenképpen a szeptemberi határidő lejárta előtt döntést akar kicsikarni.

Budai Gyula hangsúlyozta: maga a kvóta értelmezhetetlen és értelmetlen, az Európai Unió teljes mértékben hibás állásponton van, és azokkal a tagállamokkal sem tudja végrehajtatni a kötelező kvótát, amelyek megszavazták. Ráadásul ha valóban döntés születik a felső határok nélküli kvótáról, az meghívó több millió migránsnak, hogy jöjjenek gyorsan, „szétosztunk benneteket Európában, még pénzt is fogtok kapni” – mondta.

Megjegyezte: ezzel egy olyan folyamat fog elindulni, amelyet nem lehet korlátozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában