Járvány

2020.05.05. 06:17

Bulgária nem hosszabbítja meg az egészségügyi vészhelyzetet

A kormány egy olyan törvényjavaslatot visz a parlament elé, amellyel a járványügyi óvintézkedések és korlátozások egy része hatályban maradhatna május 13. után is.

Bulgária nem hosszabbítja meg a koronavírus járványa miatt március 13-án elrendelt egészségügyi vészhelyzetet május 13-át követően, mert már nem szükséges – jelentette be hétfőn este Vladiszlav Goranov bolgár pénzügyminiszter a szófiai kabinet rendkívüli ülését követően.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a tanácskozáson megvitattak egy törvényjavaslatot, amellyel a járványügyi óvintézkedések és korlátozások egy része hatályban maradhatna május 13. után is. Mint mondta, ezek az intézkedések mindenekelőtt a gazdasági és társadalmi szférát érintik. A kormány az erre vonatkozó jogszabálytervezetet még a napokban beterjeszti a parlamentbe – tette hozzá.

A bolgár operatív törzs tájékoztatása szerint a járvány tetőpontját április 20. és 26. között érte el. A mintegy hétmillió lakosú országban eddig 1652 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 78-an elhunytak a Covid-19 betegségben, 321 páciens viszont meggyógyult.

Bulgáriában március 8-án regisztrálták az első fertőzést, és öt napra rá vezettek be rendkívüli egészségügyi helyzetet. Május első napjaiban Bulgáriában a korábban bevezetett korlátozások egy részét feloldották, engedélyezték a többi között a városi és a természetes parkok felkeresését, az egyéni sporttevékenységet, illetve megnyitották az uszodákat is. A kávézókban, éttermekben és gyorséttermekben csak a szabad ég alatti kiszolgálást engedélyezték a járvány elleni intézkedések betartásával. A védőmaszkok viselése már csak a zárt középületekben kötelező. A közösségi távolságtartás szabályainak és a higiéniai előírásoknak a betartása továbbra is kötelező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában