Tusványos

2017.07.21. 17:12

Családbarát minősítési programot indít a kormány

A cél egy olyan rendszer kialakítása, amely világosan meghatározza, mikortól számít családbarátnak például egy étterem vagy fesztivál, ehhez kapcsolódóan konkrét feltételeket is meghatároznak majd.

Az élet minden területére kiterjedő családbarát minősítési programot indít a kormány jövőre – közölte pénteken Tusnádfürdőn Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Novák Katalin kiemelte: nem csak egy ország, hanem az egész nemzet számára fontos a családbarát gondolkodás. Ez egy meglévő értékrend és kitűzött cél is egyben. Hozzátette:

„Azt szeretnénk, ha a családbarát gondolkodás a mindennapokban jelenlévő valóság lenne, erre a magyar emberek többsége is vágyik.”

Utalt arra a közelmúltban készült reprezentatív kutatásra, amelynek eredményei azt mutatják: a 15-29 éves magyar fiatalok alapvetően családcentrikusan gondolkodnak, ezeket az értékeket tartják fontosnak.

Világos feltételek lesznek

A kormány feladata, hogy a feltételeket ehhez megteremtsék, azaz családbarát legyen az iskola, a közigazgatás. Jelezte:

A családok évéhez kapcsolódva jövőre elindul egy olyan program, amelynek célja egy minősítési rendszer kialakítása. Ez tartalmazza majd a konkrét feltételeit annak, mikor mondhatják például egy fesztiválra, étteremre, hogy családbarát. Emellett az új fejlesztéseknél kötelezően meghatározott minimumokat is előírnának.

- jelezte Novák Katalin.

Kitért arra is: nemzetközi viszonylatban sokszor félnek kimondani, a család az az erőforrás, amire érdemes támaszkodni.

Azon kellene az európai vezetőknek elgondolkodniuk, mi az oka annak, hogy a fiatalok vágynak családra, szeretnének családot, de mégis nagyon kitolódik a gyermekvállalás, illetve, hogy a vágyott gyermekek sokszor nem születnek meg. A magyar kormány a lehető legtöbb támogatást kívánja biztosítani a gyermekvállaláshoz, és ez nem kizárólag anyagi segítséget jelent – hangsúlyozta az Emmi államtitkára.

A magyar minta

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója azt mondta: a kormányzati intézkedések nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a demográfiai mutatók pozitív irányba mozduljanak és megerősödjön a család intézménye.

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa arról beszélt: vannak olyan gyerekek, akiknél a családi minta, a család élete nem olyan, mint amilyet az iskola tud kínálni, és bizonyos dolgokat az oktatási intézmények kénytelen pótolni. A sokszor említett finn példát hozta fel, ahol először társadalmi párbeszéd indult arról, hogy milyenek legyenek a finnek 50 év múlva. Felvetette, hogy ilyen típusú párbeszédre Kárpát-medence- szerte szükség lenne.

Címkék#Tusványos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában