Ország-világ

2021.09.21. 12:14

Cseh Katalin szerint azért nincs céghálója, mert az autókereskedések is egy helyen vannak városon belül

A momentumos politikust az ATV-ben is szembesítették a céges ügyeivel kapcsolatos vádakkal.

„Rendkívül feszült és ideges állapotban jelent meg Cseh Katka az ATV kamerái előtt” – írja a Bennfentes.net nyomán a Mandiner.hu. Cseh Katalint, a Momentum EP-képviselőjét az ATV Egyenes beszéd című műsorában céges ügyeivel kapcsolatos vádakról is kérdezte a csatorna műsorvezetője.

Cseh a céghálót cáfolta, a tényeket nem

Kérdésre válaszolva a Momentum képviselője a többi között elismerte, valóban ügyvezetője volt a Pannónia Nyomda Kft.-nek, a cég váci telephelyét ő létesítette és valóban adott be pályázatot is, amelyet később a Pannónia Nyomda Kft. meg is nyert.

A kérdésre válaszolva azonban azt is megerősítette, hogy az olimpia is szerepelt a cég pályázati anyagában „mint példa”, amire a cég által fejlesztett technológiát fel lehet használni. A politikus szerint ráadásul ez még csak nem is aggályos.

„A valóság néha egyszerűbb, mint amit a propagandában felfújnak”

A céghálót illető vádra reagálva Cseh ugyanakkor leszögezte, szerinte „ez egy aljas lejáratási kísérlet, ez egy teljesen abszurd vád, egy totális alaptalan hazugságáradat”. A sajtóban megjelent hírekre reagálva, amelyek szerint több, a botrányban érintett cég telephelye is azonos volt, a baloldali politikus úgy fogalmazott: „Ez a gazdaság más területein is van.

Hasonló tevékenységet végző cégek egymás mellé települnek. Szoftverfejlesztők, de akár az autókereskedések is egy helyen vannak egy városon belül sokszor.”

A műsorvezető felvetette, hogy sajtóhírek szerint Cseh Katalin uniós pártcsaládja számára is kínos lehet a politikus céges ügyei kapcsán felmerült botrány. A képviselő válaszul elmondta, nagyon sokat beszélgetett párttársaival, és „annál nagyobb támogatást nagyon kevés helyen tapasztalt”, „totális egység van mögötte” – szögezte le.

A politikus céges ügyeivel kapcsolatos vizsgálatokról szólva a politikus leszögezte: „állok minden vizsgálat elé, teljes nyugalommal”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában