Lehet jelentkezni

2017.11.24. 11:55

Diákvállalkozókat hívnak vetélkedni

Az országos középiskolás diákvállalkozó vetélkedőre november 30-ig várják a 14-18-éves tanulók jelentkezését – közölte Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára és Szekfü Tibor, a vetélkedőt szervező Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Bartal Tamás arról beszélt: a 9-12 évfolyamos diákok számára meghirdetett vetélkedő lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy megmutassák vállalkozói képességeiket; remélhetőleg közülük kerülnek majd ki a jövő sikeres vállalkozói.

A helyettes államtitkár, aki védnöke és zsűritagja is az eseménynek, hangsúlyozta: a pénzügyi kultúra fejlesztése fontos kormányzati célkitűzés és nemzetgazdasági érdek, ezért a kormány több intézkedést is tett ezzel kapcsolatban. Ide sorolta, hogy a 2017/2018-as tanévtől a kereskedelmi-közgazdasági szakgimnáziumokban kötelező a 32 órás pénzügyi-vállalkozási ismeretek tantárgy oktatása, valamint azt is, hogy európai minta alapján idén is rendeztek vállalkozási-gazdálkodási témahetet az iskolákban, mintegy 1100 iskola és több mint 160 ezer diák részvételével. Jelezte: a témahetet jövőre márciusban rendezik majd meg.

Szekfü Tibor a diákvállalkozói versenyről elmondta: ebben a tematikában második alkalommal rendezik meg a vetélkedőt, amelynek lényege, hogy a diákok találjanak ki valamilyen vállalkozást, gondolják végig annak bevezetését, ehhez készítsenek egy egyszerűsített üzleti tervet, valamint reklámfilmet és a vállalkozást bemutató imázsfilmet is.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=A839oC8tGr4

Hangsúlyozta: fontos, hogy nem lexikális tudást várnak el a diákoktól, vagyis ez nem egy „bemagolós, felelős, prezentációtartós” vetélkedő, hanem egy abszolút gyakorlatias megmérettetés, amelyen gondolkodásra ösztönzik a diákokat.

Közölte, egy tematikus weboldalt is a létrehoztak (diakvallalkozo.hu), amelyen november 30-ig várják a jelentkezéseket, míg a pályázatokat december 20-ig lehet leadni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában