erőszaktenger

2019.12.08. 07:43

Döbbentes, mi történik Bihácson és a vucjaki dzsungelben

Boszniában eldurvult a helyzet. Mindennaposak az erőszakos bűncselekmények, amit eddig a migránsok egymás vagy a helyi emberek ellen követtek el.

Az Informátor stábja visszatért a boszniai Bihácsra és döbbenetes riportot forgatott.

Boszniában kicsit több mint egy évvel ezelőtt derítette fel a pénz útját az Informátor, vagyis azt, hogyan jutnak megfelelő forrásokhoz a bevándorlók a különféle nemzetközi pénzküldő cégek segítségével – írja a Hír TV.

Az akkori történet legfőbb érdekessége az volt, hogy a migránsok úgy jutnak pénzhez, hogy ehhez megfelelő dokumentumaik nincsenek, és a valutát személyes okmányok nélkül lehetetlen felvenni. Ezt akkor úgy magyarázták el, hogy miközben nincs senkinek útlevele, azért akad olyan barát vagy haver, aki rendelkezik papírokkal és ő az, aki felveszi a pénzt, majd szétosztja. Az viszont akkor sem volt tiszta, hogy ki küldi ezeket az összegeket.

Egy év ide vagy oda a bevándorlók még mindig tetemes mennyiségű pénzhez jutnak valamilyen úton módon, amit még a rendőrség sem tud pontosan leellenőrizni.

Bihács egy körülbelül 40 ezer fős város, ahol

5-6 ezer bevándorló tartózkodik már lassan két éve, ami tetemes szám a település lakosságához mérten.

Ezt figyelembe véve egyáltalán nem meglepő, hogy a város központja tele van migránsokkal, amit a bihácsiak egyre kevésbé tolerálnak.

A bevándorlók megjelenésével 30-40 százalékkal emelkedett a településen elkövetett bűncselekmények száma.

Az áldatlan állapotok miatt a bihácsiak már tüntetést is szervezetek több alkalommal. A követeléseik minden esetben azok voltak, hogy a befogadó központokat számolják fel Bihács környékén, illetve korlátozzák a migránsok szabad mozgását a városban. Egyik sem valósult meg.

Bihácson 2017-től kezdődően kettő hivatalos menekülttábor működött, azonban amikor ezek elkezdtek megtelni, akkor az önkormányzat kialakított

Bihácstól körülbelül 5-6 kilométerre fent a hegyen egy menekülttábort, amelyet az itt élők egyszerűen csak dzsungelnek hívnak.

Itt jelenleg körülbelül 600 bevándorló tartózkodik és innen próbálnak eljutni Nyugat-Európába, hiszen a horvát határ, azaz az Európai Unió határai csak néhány kilométerre találhatóak innen a hegy túloldalán, azonban a téli időjárás nem könnyíti meg a zöldhatáron való átkelést éppen emiatt vesztegelnek itt a bevándorlók.

A tábort a hegy neve miatt Vucjaknak hívják.

A tél közeledtével a befogadó központ egyre inkább élhetetlen.

Arról egyébként már régóta szó van, hogy a vucjaki tábort bezárják, hiszen az embertelen körülményeken túl az is probléma a környékkel, hogy Horvátország irányába, amerre a zöldhatáron szökni próbálnak a migránsok a délszláv háború idejéről elég sok akna maradt a földben.

A legtöbb bevándorló innen indul útnak a zöldhatáron Horvátország irányába, amely a hegy túloldalán található.

A szegényebb bevándorlók gyalog a zöldhatáron próbálkoznak, a tehetősebbek pedig embercsempészt fizetnek.

Bihácsból Olaszországig 5 ezer euróba, vagyis másfél millió forintba kerül egy fuvar.

Valamivel olcsóbb, csak 2 ezer euró az, ha valaki a bosnyák városból Horvátországba akar átjutni.

Boszniát és különösen Bihácsot egyébként az Európai Unió állandó kritikával illeti, mondván nem teremtenek megfelelő feltételeket a migránsoknak.

Mi várható?

A bosnyákok érezhetően már belefáradtak a migráció elleni küzdelembe. Nehéz sorsú ország, amely az elmúlt évtizedek háborúit követően ismét nehéz helyzetbe került, nem elég a bizonytalan belpolitikai helyzet, itt van a bevándorlás is. Az európai folyamatokat elnézve azonban az eddigi nehéz időszakot, kegyetlen idők követik nemcsak Bosznia-Hercegovinában, hanem egész Európában.

Törökországban jelenleg 4 milliónál is több migráns tartózkodik, akik mind arra várnak, hogy elindulhassanak Nyugat-Európa irányába.

Csak idén 400 ezren útnak is eredtek, ez 130 ezerrel nagyobb szám, mint egy évvel ezelőtt.

A Balkánon pedig több mint 100 ezer idegent regisztráltak eddig az idei évben, ebben természetesen az illegális bevándorlók nincsenek benne. A határzár ellenére az állandó fenyegetettség Magyarországot sem kerüli el.

Idén novemberig 12 ezer illegális határátlépéssel próbálkoztak a migránsok a déli határszakaszon,

ez a szám majdnem kétszerese a tavalyi adatoknak. Helyzet van. A migrációs bomba újabb robbanása pedig bármelyik pillanatban megrengetheti az egész kontinenst.

A teljes adás:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában