előre eltervezte

2018.07.04. 17:11

Egy 92 éves nő lelőtte fiát, mert idősotthonba akarta őt adni

Az idős asszony biztosra akart menni és két pisztolyt is magához vett, hogy végezzen gyermekével és annak párjával.

Lelőtte fiát egy 92 éves amerikai nő, mert nem akarta, hogy idős otthonba küldje őt – közölte az arizonai Maricopa megye rendőrsége.

A Fountain Hillsben élő asszony hétfőn két pisztollyal köpenyének zsebében ment 72 éves fia hálószobájába, ahol kérdőre vonta őt, amiért idős otthonba akarja küldeni. A vita hevében elővette az egyik fegyvert és több lövést leadva megölte fiát.

A kihallgatásán az idős nő elmondta, hogy tette előtt napokon át gondolkodott fia azon tervén, hogy idősotthonba adja.

Fia lelövése után a nő a pisztollyal célba vette a férfi fiatalabb élettársát, ám annak sikerült kicsavarnia a fegyvert a kezéből és a szoba sarkába hajítani. Ekkor az idős asszony elővette a másik pisztolyt, amelyet a fiatalabb nő szintén kiütött a kezéből, majd sikerült elmenekülnie és hívni a rendőrséget.

Az idős nő ellen előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában