Ország-világ

2021.06.04. 07:00

Együtt dobban a szív – Ma van a nemzeti összetartozás napja

Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Nemzeti színű fényfestés a Lánchídon az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján, 2020. június 4-én.

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

A trianoni béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek.

Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul.

A békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely ezeket elolvasva lemondott.

A diktátumot ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1920. június 4-én, délután látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. A tiltakozás gesztusaként Benárd ezt állva tette meg.

Délelőtt 10 órakor – az aláírás kitűzött időpontjában – Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.

A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) Egyezségokmányát tartalmazta, amely minden békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen. A magyar haderő létszámát 35 ezerben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, korlátozták a fegyvergyártást. Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmak számára a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.

A Magyar Nemzeti Múzeum „Szenvedő szerkezet – Hétköznapi Trianon” és az „Összetartozás Éve” című kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében lévő pavilonban 2020. szeptember 29-én.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A szerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, és ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették.

A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala vármegye nyugati pereme, a Muraköz és baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva vármegyéből kapott területeket.

Végeredményben a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát.

A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910. évi népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, felük összefüggő tömbben, a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket, és biztosítani kell kulturális, vallási életük zavartalanságát.

Táncosok a Táncszáz a Hősök terén rendezvényen az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján 2020. június 4-én.
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést.

A törvény első paragrafusa így kezdődött: „Tekintettel a kényszerhelyzetre, mely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott...” Az 1921. december 14-16-ai népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.

A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években az ország meghatározó külpolitikai célja lett Trianon revíziója.

Magyarország az első bécsi döntéssel 1938-ban visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, Jugoszlávia 1941-es német megszállása után visszakerült a Délvidék is. A területgyarapodások nyomán Magyarország Trianonban megállapított területe csaknem kétszeresére nőtt, a Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét a határok közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt a náci Németország oldalán.

Érdeklődők az Összetartozás emlékhelyén az átadás napján, az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén, 2020. augusztus 20-án.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A második világháború után, 1947. február 10-én aláírt újabb párizsi béke lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott még három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.

Országszerte és a határokon túl is megemlékezéseket tart a magyarság ma

A központi programok a fővárosban délelőtt 9 órakor kezdődnek. Az Országháznál, az összetartozás emlékhelyénél kültéri fotókiállítás nyílik, beszédet mond Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A „Magyar szemmel” címmel meghirdetett pályázatra érkezett művek közül mintegy száz fotót állítanak ki. A tárlatot ezen a hétvégén lehet megnézni.

Az Országházban ma 10 és 17 óra között díjmentesen megtekinthető – védettségi igazolvánnyal – a Szent Korona.

A Nemzeti Színházban 18 órakor kezdődik a díszelőadás, ünnepi beszédet mond Balog Zoltán református püspök, az egyház zsinatának lelkészi elnöke. (A beszédet az M5 televíziós csatorna élőben közvetíti.)

Szintén a központi programok részeként Sátoraljaújhelyen megnyílik a megújult Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont, ünnepi beszédet mond Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Budapesten és a világ számos más városában 20.21-kor fellobban „összetartozásunk tüze”. A kezdeményezéshez csatlakozó települések listája megtekinthető a https://gyujtsukmeg.ma/ oldal térképén.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint este a Halászbástyát a nemzeti színekkel világítják meg. A díszkivilágítás szombat és vasárnap este is látható lesz.

Vidéken és a határokon túl is megemlékezéseket tartanak, emlékműveket avatnak a nemzeti összetartozás napja alkalmából. Mindemellett online megemlékezés is lesz a „Nemzeti ünnepek és emléknapok” Facebook- és Youtube-csatornáján.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

Borítókép: nemzeti színű fényfestés a Lánchídon az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján, 2020. június 4-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában